Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A súlyos gazdasági válságban lévő, dél-amerikai ország kormánya pénteken rendelte el bizonyos alapvető termékek árának csökkentését az egy hónappal korábbi szintre, ami a Venezuelát sújtó hiperinflációt tekintve drasztikus mértékűnek számít.

Az EFE spanyol hírügynökség értesülései szerint mérséklődött többek között a vaj, a szappan és a mosószappan, a tojás, az ömlesztett sajt, néhány szeszes ital, valamint az importból származó tészta ára is. Vajat például szombaton 69 ezer bolívarért (legfeljebb 20 dollárért) lehetett kapni Caracasban az előző napi 120 ezer bolívar (hozzávetőleg 35 dollár) helyett. Volt, aki szappanhoz is hozzájutott, de az alapvető élelmiszerek nagy részéből továbbra is hiány van.

Az árak csökkentéséről szóló hírek hallatára az üzletek előtt kialakuló tömeg és az utóbbi idők fosztogatásai miatt több helyen katonák ellenőrizték a boltok bejáratát, és volt, hogy csak tízes csoportokban engedték be a vásárlókat - írta a portál.

Nicolás Maduro elnök döntésére januártól 40 százalékkal emelkedik a minimálbér, de a gyorsuló infláció és az elértéktelenedett bolívar miatt milliók szegényedtek el.

Az árak tavaly január és november között 1369 százalékkal nőttek az ellenzéki többségű kongresszus adatai szerint, így az áremelkedés mértéke az év végéig várhatóan meghaladja a 2000 százalékot. A venezuelai kormány egy ideje nem közöl rendszeresen inflációs adatokat.

Címlapkép forrása: MTI/AP/Fernando Llano.