Az oroszok azzal reagáltak az egyhetes munkaszünetre, hogy megrohanták a turistairodákat egy jó kis őszi nyaralás reményében - derül ki a Moscow Times tudósításából. Vlagyimir Putyin minden oroszok államfője nemrégiben jelentette be, hogy október 30. és november 7. között, az iskolai őszi szünethez igazodva munkaszünetet rendel el a koronavírus-fertőzés terjedésének lefékezése érdekében. A járvány negyedik hulláma brutális erővel csapott le az országra.

Az ország működéséhez nem feltétlenül szükséges vállalatok tevékenysége eláll, csak a nélkülözhetetlen szolgáltatásokat biztosítják, a szórakoztató rendezvényeket lemondták, azt azonban nem tiltották meg az embereknek, hogy utazzanak. Ez meg is látszik azon, hogy az államfői bejelentés után megugrott az oroszok kedvelt úti céljaihoz induló turistautak iránti érdeklődés - tudta meg a Moscow Times utazási irodáktól.

Egyiptomba, Törökországba, illetve a tehetősebbek az Egyesült Arab Emírségekbe akarnak kiruccanni az emberek élve az ajándékba kapott szabadidővel - mondta Dmitrij Gorin a Orosz Utazási Irodák Szövetségének elnökhelyettese. A hazai üdülőövezetek is népszerűek: a Fekete-tenger partján lévő Szocsiba százezer turistát várnak a nem dolgozós héten - mondta Alekszej Kopajgorodszkij polgármester. A város vakcinaigazolványt vezetett be a vendéglátóhelyek felkeresésének feltételéül, hogy lefékezze a vírus terjedését.

Hogy lesz így a járvány csillapítva?

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője óvatosságra intette az oroszokat a szabad hétre tervezett utazásokkal kapcsolatban. A járványügyi szakértők aggodalmakat fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy sokan utazásokat terveznek a szabad hétre - mondta, hozzátéve, hogy az ország vezetése reméli, hogy ez a hét segít, a járvány lecsillapításában. Emellett elképzelhető a régiók közti határok lezárása, de csak mint végső megoldás.

A napokban az orosz légügyi hatóság arra kérte az belső forgalmat lebonyolító légitársaságokat, hogy ne növeljék járataik számát a munkaszüneti időszakban - jelentette a Kommerszant gazdasági napilap. Ugyanakkor a korlátozások nem érintik a nemzetközi légi forgalmat. Törökország például megengedi, hogy korábban nem tervezett charterjáratok érkezzenek a repülőtereire - mondta Gorin.