A pártszövetség közös Bundestag-frakciójának vezetőségi ülése után tartott tájékoztatón Armin Laschet CDU-elnök, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány kormányfője elmondta, hogy hosszú megbeszélést folytatott Markus Söder CSU-elnökkel, Bajorország kormányfőjével, és megállapították, hogy mindketten készen állnak a kancellárjelölti feladatokra.

Markus Söder elmondta: a pártszövetség nagyobbik tagjaként a CDU-nak kell eldöntenie, hogy ki legyen a jelölt. Mint mondta, nagyra becsüli CDU-s kollégáját, pártja pedig bármilyen döntést elfogad, és akkor is a szövetség egységét őrizve tevékenykedik, ha nem őt kérik fel kancellárjelöltnek - írja az MTI.

QP | Quality Placement

A jelölt kiválasztása "nem az ambicióinkról szól, hanem az unió (a CDU/CSU pártszövetség), és főleg Németország javáról, ez közös feladat, amely összeköt és kötelez bennünket" - mondta Markus Söder.

"Nem Helmut Kohl és Franz-Josef Strauss vagyunk, külsőleg egyáltalán nem, és tartalmilag sem" - húzta alá, utalva arra, hogy az 1980-as Bundestag-választás előtt súlyos konfliktus alakult ki a CDU-elnök Kohl és a CSU-elnök Strauss között a kancellárjelöltség ügyében.

Kiemelte: nem engedik, hogy a kancellárjelölt kiválasztása testvérpárti viszályba torkolljék. "Meg akarjuk nyerni a választást ősszel, és közösen gondolkodunk, hogy mi a legjobb felállás" - mondta.

Hangsúlyozta, hogy egész Európának fontos, ki lesz a CDU/CSU kancellárjelöltje. Azt is leszögezte, hogy az első számú vetélytárs a Zöldek pártja, és legyőzésükhöz a CDU/CSU-nak meg kell testesítenie a "korszellemet".

Armin Laschet kiemelte, hogy a "lehető legnagyobb" egyetértésben kell dönteni a kancellárjelölt személyéről, azért is, mert a döntés messze túlmutat a pártszövetségen. Az egész világnak "stabil Németországra" van szüksége - fogalmazott.

Felidézte, hogy a koronavírus-járvány miatt egy egész évig - 2021. január 22-ig - tartott, mire a CDU megválasztotta új elnökét. Mint mondta, a tisztség betöltőjeként első feladata az volt, hogy egységbe kovácsolja pártját, így például a konzervatív, a keresztényszociális és a liberális irányzatot, és a keleti és nyugati pártszervezeteket, amihez nagy erőfeszítés kellett.

A következő feladat a CDU/CSU megerősítése, minél több réteg, csoport támogatásának megszerzése, hogy "össze tudjuk tartani a társadalmat" az ország előtt álló nagy feladatok elvégzéséhez. "Mindenki csak a koronavírusról beszél, pedig az éghajlatváltozás is a nyakunkon van, és a kihívások a nemzetközi politikában egyre nagyobbak, a feszültségek Európában pedig felerősödnek majd a járvány után" - mondta a CDU elnöke.

A jelölt kiválasztásának menetrendjéről nem közöltek pontos részleteket, és határidőt sem jelöltek meg. Több újságírói kérdésre is csupán annyit mondtak, hogy hétfőn mindkét párt vezető testületei tanácskoznak, és a kancellárjelölt kiválasztásáról is tárgyalnak.

A CDU/CSU a legutóbbi, 2017-es Bundestag-választáson Angela Merkel kancellár vezetésével a szavaztok 32,9 százalékát gyűjtötte össze, 8,6 százalékponttal gyengülve az előző, 2013-as választáson elért 41,5 százalékhoz képest. A következő választást szeptember 26-án tartják meg. A pártszövetség országos választói támogatottsága a legutóbbi felmérések szerint történelmi mélypontja közelében, 26 és 28,5 százalék között van, de így is az első számú politikai erő, jóval a második helyen 21-23 százalék közötti támogatottsággal álló Zöldek előtt.