Az ügyészség szerint Lula - akit a bűncselemények értelmi szerzőjének tartanak - közvetlenül folytatott tárgyalásokat magáncégekkel, hogy pénzt szerezzen 2002-es választási kampányához, azzal az ígérettel, hogy elnökként felhasználja az állami intézményeket e vállalatok haszonszerzésére: a vádirat szerint az érintettek 2002 és 2016 között 1,485 milliárd reállal (122 milliárd forint) gazdagodtak meg törvénytelenül - írta a hvg.hu az MTI híre alapján.

Lula és Rousseff mellett négy volt munkáspárti miniszter, továbbá Gleisi Hoffmann pártelnök és szenátor, illetve a párt volt pénztárnoka ellen tett vádemelési javaslatot a főügyész. Mindnyájukat háromtól nyolc évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik.

Lulát július közepén már első fokon már kilenc és fél év börtönbüntetésre ítélték korrupció és pénzmosás vádjával, miután bebizonyodosott, hogy 1,1 millió dollárnak megfelelő kenőpénzt kapott a Petrobras közvetítésével. Dilma Rousseff ellen most első ízben emelnek vádat. Őt tavaly mozdították el elnöki hivatalából a költségvetési törvény megsértése miatt.