Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A római elnöki palotában elhangzott sajtónyilatkozatában közölte miniszterei névsorát. Kormányában szakértők és pártpolitikusok is helyet kaptak.

Az egészségügyi és gazdasági válsághelyzet orvoslására alakult "csapatban" a pénzügyminiszteri tárcát Daniele Franco, a jegybank eddigi vezérigazgatója kapta meg, a belügyminiszter a korábbi szakértő tárcavezető Luciana Lamorgese maradt. A külügyminisztériumi tárcát továbbra is Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa vezeti

Az igazságügyminiszter az alkotmánybíróság volt elnöke, Marta Cartabia lett. Újdonságnak számít az idegenforgalmi, valamint a környezetvédelmi fejlesztésért felelős tárca felállítása.

A korábbi balközép kormánypártok több eddig birtokolt tárcát megtartottak, három miniszteri széket kapott a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország, a jobboldali Ligának többek között a gazdasági fejlesztési minisztérium jutott Giancarlo Giorgetti irányításával.

A Mario Draghi vezette 67. olasz kormány szombaton délben teszi le esküjét.