Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő  friss negyedéves globális előrejelzésében közölte: új alapeseti várakozása az, hogy a világgazdasági szintű hazai össztermék (GDP) 2020 egészében mindössze 1,3 százalékkal növekszik. Az eddigi prognózisukban 2,5 százalékos idei globális gazdasági bővülés szerepelt.

A kínai gazdaság teljesítménye 5 százalékkal zuhan az idei első negyedévben a tavalyi utolsó három hónaphoz mérve, és 2020 egészében is csak 3,7 százalékkal emelkedik. A várt első negyedéves visszaesés példátlan lenne a kínai gazdaságtörténetben. 2021-re azonban 7,2 százalékos növekedést várnak a kínai gazdaságban.

Az eurózóna recesszióba kerülhet

A ház felülvizsgált várakozása szerint az euróövezet hazai összterméke az idén 0,4 százalékkal csökken az eddigi előrejelzésben szereplő 1,1 százalékos növekedés helyett. Az euróövezeti gazdaságot egyszerre érte kínálati oldali sokk a kínai beszállítói hálózatban keletkezett fennakadások miatt, valamint súlyos hazai keresleti sokk a járvány terjedésének megfékezését célzó korlátozások miatt.

A hitelminősítő az euróövezeten belül Németországban 0,3 százalékos, Olaszországban 2 százalékos, Spanyolországban 0,8 százalékos GDP-visszaesést vár 2020 egészére.

A japán hazai össztermék 1,4 százalékkal csökken az idén, az amerikai gazdaság pedig alig 1 százalékkal növekszik.

A Fitch közölte: számításai szerint mindez azt jelenti, hogy a globális GDP-érték az idén 850 milliárd dollárral lesz alacsonyabb annál a szintnél, amelyet a korábbi prognózis alapján a világgazdaság 2020-ban elért volna. Ebben a környezetben a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta idei egész éves átlagára alig valamivel 40 dollár felett lesz a cég által eddig várt 62,50 dolláros hordónként átlagárfolyam helyett.

Mások sötétebben látják az idei évet

A borúlátó elemzőházak között van a Bank of America pénzügyi szolgáltató csoport kutatási részlege (BofA Global Research), amelynek friss előrejelzése gyakorlatilag zéró növekedést valószínűsít a világgazdaságban 2020 egészére. Az elemzők alapeseti forgatókönyve az amerikai gazdaságban 0,8 százalékos, az euróövezetben 1,7 százalékos, a fejlett piaci térség egészében átlagosan 1,3 százalékos GDP-visszaeséssel, Kínában alig 1,5 százalékos egész éves növekedéssel számol az idén.

A kínai hazai össztermék az idei első negyedévben - a negyedéves ütemet éves szintre kivetítő számítási módszerrel - 34 százalékkal zuhan a drasztikus korlátozó intézkedések miatt.

Ebben a környezetben a cég a világgazdaság egészében mindössze 0,3 százalékos növekedést vár 2020-ra.

A magyar gazdaság felülteljesítő lesz

A közép- és kelet-európai EU-térségre kidolgozott új prognózisában a ház azt valószínűsíti, hogy a régióban a magyar gazdaság felülteljesítő lesz: a BofA Global Research elemzői Magyarországon 0,8 százalékos GDP-növekedést várnak 2020 egészére.

Lengyelországban a cég 0,5 százalékos növekedést, Csehországban ugyanakkor 0,5 százalékos, Romániában 0,3 százalékos visszaesést valószínűsít az idei évre.

A ház szerint annak figyelembevételével, hogy a nemzetgazdasági szintű bruttó hozzáadottérték-tartalmat előállító szektorok mennyire sebezhetők a járványhatásoktól, a magyar gazdaságszerkezet ellenállóbbnak tűnik a térség többi gazdaságánál. Ennek egyik magyarázata a magyar gyógyszeripar jelentősebb súlya a bruttó hozzáadottérték-tartalom előállításában, e szektor termékei iránt ugyanis nyilvánvalóan növekszik a kereslet. A cseh gazdaságnak ugyanakkor a hozzáadottérték-tartalom mércéjén sokkal nagyobb a kitettsége a feldolgozóiparral szemben, amely megszenvedi a beszállítói hálózatok fennakadásait - írták az MTI szerint a BofA Global Research elemzői.