Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Donald Trump az USA elnöke azt tvítelte a világnak a hétvégén, hogy Észak-Korea belegyezett a nukleáris leszerelésbe már azt megelőzően, hogy megtartotta volt csúcstalálkozóját Kim Dzsongun diktátorral. A helyzet az, hogy nem ez a helyzet - derül ki a Business Insider cikkéből. Phenjan pusztán annyit vállalt, hogy felfüggeszti az atomkísérleteket és ballisztikus rakétái tesztelését Kim csúcstalálkozói előtt.

Kim emellett azt mondta, hogy be fognak zárni egy nukleáris teszteknek helyet adó telepet, mielőtt a hónap végén találkozik a dél-koreai elnökkel, illetve májusban vagy júniusban Trumppal. Az utóbbit azzal magyarázta, hogy immáron tudják hogyan építsenek atomfegyvereket és hogyan szereljék fel a nukleáris robbanófejeket a ballisztikus rakéták csúcsára.

Trump

Az amerikai elnök erre azt írta, hogy Észak-Korea belement a nukleáris leszerelésbe ("denuclearization"). Oh, mily jó hír ez a világnak - tette hozza -, bezárnak egy tesztelőhelyet és nem lesz több kísérlet. Aztán megjegyezte, hogy hosszú még az út, mire eljutnak az ügy megoldásáig, de amin most dolgozik, azt régen meg kellett volna csinálni.

A gond az, hogy denuclearization szó más jelent Phenjanban, mint Washingtonban. Észak-Koreában ugyanis beleértik ebbe, hogy addig szó sem lehet az atomfegyverek leszereléséről, amíg az USA ki nem vonja csapatait Dél-Koreából és nem szűnik meg a szomszédos ország és Japán fölé vont nukleáris védőernyője.

PR

Ez egy kiváló public relation akció Kim Dzsongun részéről, azt hiszem, ezt már mindenki látja - mondta Bob Corker republikánus szenátor a CNN-nek nyilatkozva. Óvatosan reagált azonban arra kérdésre, elhiszi-e, hogy Phenjan belemenne atomfegyverei leszerelésébe. Szerinte Kim semmi konkrétat nem mondott ezzel kapcsolatban.

A szintén republikánus Tom Cotton szenátor a CBS-ben megszólalva csatlakozott hozzá. Szerinte eddig semmi olyasmit nem hallottak, amit ne lehetne gyorsan visszavonni. Ráadásul nem esett szó azokról a rövid és közepes hatótávolságú rakétákról, amelyekkel megszórhatják Dél-Koreát és Japánt. A tesztek felfüggesztése jobb, mint ha folytatnák azokat, de nem sokkal.

A fotó forrása: AFP.