Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A zárt ülésen magyar, cseh, szlovák, és lengyel vezetőkkel találkozott az izraeli miniszterelnök. Beszélgetésüket egy bekapcsolt mikrofonnak köszönhetően egy ideig az újságírók is hallották - olvasható a portál cikkében.

"Az EU az egyetlen olyan szervezete országoknak, amely feltételekhez köti a kapcsolatait Izraellel, amely a technológiai és egyéb téren is politikai feltételeket szab" - mondta Netanjahu, aki szerint ez őrület.

Arra kérte a kelet-európai vezetőket, hogy segítsenek neki Európában. Szerinte ez az Unió érdeke. "Az EU a saját biztonságát ássa alá azzal, hogy Izrael ellen tesz lépéseket és a saját fejlődését ássa alá azzal, hogy elvágja magát az izraeli technológiától a maga által támasztott őrült kritériumokkal" - mondta Netanjahu.

A beszélgetésbe bekapcsolódó Orbán Viktor az EU  szerint "az EU még ennél is különösebb szervezet. Nem csak azokkal szemben támaszt követeléseket, akik be akarnak lépni, hanem azokkal szemben is, akik már csatlakoztak" - miszerint Orbán úgy tartja, a szabályokat csak addig kell betartani, amíg a vizsga tart.

Az izraeli vezető tucatnyi szíriai bombázásaikról is nyíltan beszélt.