Ivana Trump 1949-ben született a akkori vasfüggöny felénk eső oldalán Csehszlovákiában. Huszonéves korában egy osztrák síedzővel kötött házasságot, hogy elhagyhassa az országot, de zeneszerző szeretője halála után 1973 Kanadába emigrált, ahol a síedzőként és modellként folytatta pályafutását.

Donald Trumppal 1976-ban találkozott New Yorkban és egy évre rá már össze is házasodtak. A 80-as években a helyi társasági elit legjelentősebb figurái közé tartoztak. Közösen dolgoztak többek között a Manhattenben felhúzott Trump Tornyon is, házasságuk kiegyenlítettnek mutatkozott.

Donald Trump feleségével és édesapjával 1988-ban.
Donald Trump feleségével és édesapjával 1988-ban.

Kapcsolatuk a 80-as évek végén romlott meg, miután Ivana felfedezte hogy férje szeretőt tart. Donald Trumppal 1990 decemberében váltak el, utána Ivana Trump saját vállalkozásba kezdett, ruházati szépségipari termékekhez, illetve ékszerekhez is adta a nevét.

Gyászol a család

Trump után Ivana még kétszer házasodott, de és bár viharos volt a válás, 2017-es önéletrajzában azt írta, mára rendeződött viszonyuk és hetente beszélnek telefonon, az akkor még elnöki pozíciót betöltő Trumppal. Donald Trump saját közösségi médiáján a Truth Social-ön azt írta Ivana csodálatos és inspiráló nő volt, nagyon büszke volt gyermekeire, és ők is rá.

A család közleményében ezentúl világklasszis sportolóként, sugárzó szépségként, és szerető anyaként jellemezte az elhunytat. Ugyan a halál oka még nem megerősített, az Associated Press értesülései szerint balesetről van szó, Ivana New York-i lakásának lépcsőin eshetett el.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport