A világszerte vércseppes csalóként elhíresült Elizabeth Holmes volt üzlettársával együtt a kaliforniai szövetségi bíróság ítélete szerint 452 millió dollárral tartozik áldozatainak. Nem valószínű azonban, hogy ezt az összeget valaha is ki fogja fizetni – írja a Business Insider.

Az üzletasszony, aki a napokban kezdte meg több mint 11 éves börtönbüntetése letöltését, egykor 4,5 milliárd dolláros vagyonnal büszkélkedhetett. Azonban mára ez gyakorlatilag nullára apadt a Forbes szerint.

2019-ben akkori ügyvédei engedélyt kértek az arizonai szövetségi bíróságtól, hogy ejthessék őt ügyfélkörükből, mivel akkor már több mint egy éve nem fizetett az ügyvédi irodának.

A Theranos-hullámvasút

Elizabeth Holmes 2003-ban, 19 évesen alapította cégét, a Theranost, amelyet olyannyira ígéretes vállalkozásnak ítélt meg, hogy félbehagyta miatta a Stanford Egyetemen folytatott tanulmányait is.

Startupja gyorsan a Szilícium-völgy szenzációja lett. Azt ígérte ugyanis, hogy innovációjával alaposan felforgatja az egészségügyet. A páciensektől mindössze egy cseppnyi vért vettek le, ezt pedig megvizsgálták a Theranos saját fejlesztésű, Edison nevű gépében. A cégvezető azt állította, az Edison 240 féle teszt elvégzésére alkalmas.

 

Ramesh 'Sunny' Balwani 2009-ben csatlakozott a céghez, Elizabeth Holmes jobbkezeként. Az csak később derült ki, hogy a páros a magánéletben is meglehetősen közel került egymáshoz. Kapcsolatuk – mind szakmai, mind magánéleti szinten – 2016-ban ért véget.

A krach egyébként már korábban beütött: egy Wall Street Journal cikkel kezdődött a lejtmenet. A lap 2014-ben egy cikksorozatban leplezte le a Theranos diagnosztikai technológiájának hibáit.

Kiderült, hogy bár azt ígérték, 240 féle vizsgálatot végeznek el az Edison géppel, valójában néhány teszt kivételével egy külső labornak küldték el a levett mintákat. Ráadásul a páciensekhez visszajuttatott eredmények finoman szólva sem voltak pontosak.

Elizabeth Holmest végül tavaly januárban ítélték három rendbeli csalás és egy rendbeli összeesküvés miatt 11 év és három hónap börtönbüntetésre. A 39 éves üzletasszony a napokban vonult be egy texasi börtönbe, kétéves fiát és három hónapos lányát hátrahagyva.

Behajtási esélyek

Hogy fogják behajtani az Elizabeth Holmeson és Ramesh 'Sunny' Balwinin a 452 millió dolláros jóvátételi kifizetést? – teszi fel a kérdést a Business Insider.

Azok a vagyontárgyak, amelyeket a kormány a büntetőeljárás kezdetén befagyasztott, rendelkezésre állhatnak a visszatérítésekhez. A legtöbb esetben azonban ezeket az összegeket végül nem fizetik ki

– mondta Daniel Richman, a Columbia Law School professzora, egykori manhattani szövetségi ügyész.

„A pénzbírságokkal ellentétben a jóvátételt a vádlott fizetési képességének figyelembevétele nélkül szabják ki, és a behajtás esélye nagyban függ attól, hogy a vádlottnak van-e elegendő vagyona ahhoz, hogy kártalanítsa áldozatait” – magyarázta az Elizabeth Holmes elleni ügyet vezető észak-kaliforniai amerikai ügyészség egyik képviselője.

Ahhoz mindenesetre kétség sem fér, hogy ezen a bizonyos „áldozati” listán nagy befektetői nevek szerepelnek. A Theranos egykori vezetőinek

  • 125 millió dollárt kellene fizetni Rupert Murdoch médiamogulnak;
  • de az Egyesült Államok leggazdagabb családja, a világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi cégét, a Walmartot alapító Waltonok is 150 millió dollárt fektettek a cégbe.

A Theranos-történet mindenesetre remek inspirációnak bizonyult: Rossz vér címen könyv született belőle, A kibukott (The Dropout) pedig sorozat, Amanda Seyfried szereplésével.