Nagyjából a lengyelek 77 százaléka vett részt valamilyen formában az Ukrajnából Lengyelországba érkezett menekültek segítésében a háború első három hónapjában. Eközben saját zsebükből 9-10 milliárd zlotyt (766-851 milliárd forint, másfél-két budapesti 4-es metró építési költsége) költhettek el az érkezők támogatására - derül ki a Lengyel Gazdasági Intézet (PIE) felméréséből, amelyet a Notes from Poland ismertet.

A PIE 2200 felnőtt megkérdezésén alapuló felmérése szerint a megkérdezettek 59 százaléka vásárolt valamit a menekülteknek. Több mint 50 százalékuk adományalapba fizetett be, 17 százalékuk szabadidejében önkénteskedett, hét százalékuk lakhatást biztosított, öt százalékuk közlekedésben segített az Ukrajnából érkezőknek. Ötödük valamilyen ügy elintézésében nyújtott segítséget.

Erősen kezdtek

A lengyelek támogatása a háború kitörését követő első időszakban volt a legerősebb, amikor egyidejűleg a lakosság 70 százaléka vett részt valamilyen menekültekkel kapcsolatos tevékenységben. Ez alapvetően spontán reakció volt, sokszor érzelmi alapon. A lengyelek fele még hetekkel a menekülthullám megindulása és az államilag szervezett segítségnyújtás után is talpon volt.

A PIE becslése szerint a lengyel állam és magánemberek összesen 25,4 milliárd zlotyt költöttek a menekültek támogatására, ami az ország GDP-jének egy százaléka. A kutatók úgy találták, hogy a legtöbbet keresők és a nők tettek a legtöbbet. Ugyanakkor a havi 2000 zlotynál (170 ezer forint) kevesebbet keresők háromnegyede is részt vett a menekülteket segítésében.