A megnyitóra még a június 24-ei előrehozott török elnök- és parlamenti választást megelőzően sor kerül - közölte Erdogan.

A TANAP és az ahhoz hasonló projektek erősítik az azeri-török kapcsolatokat és fenntartják a régió stabilitását. A két ország együttműködése nem csak gazdasági jellegű, az azeri-török szövetség olyan szoros, "amilyet még nem látott a történelem" - közölte Aliyev.

Ankara 2012 júniusában kötött kormányközi megállapodást Bakuval a transzanatóliai földgázvezeték létrehozásáról. Törökországban 2015 márciusában fektették le az első csövet a keleti Kars tartományban.

Az építés alatt álló vezeték a georgiai határtól Görögországig összesen 1850 kilométeren át húzódik majd végig Törökországon. A befektetés összértéke mintegy 45 milliárd dollár.

A török energiaügyi minisztérium internetes oldalán szereplő adat szerint Európa felé előreláthatólag 2020 folyamán kezdődhet meg a gázszolgáltatás a TANAP-on keresztül.

A 15 éve hatalmon lévő Aliyevet az április 11-ei előrehozott államfőválasztáson ismét elnökké választották. Az azeri vezető első hivatalos külföldi útja Törökországba vezetett.

Erdogan a szerdai sajtótájékoztatón reményét fejezte ki, hogy június 24. után - mint újból megválasztott államfő - ő maga is elsőként Azerbajdzsánba látogathat majd.

A kép illusztráció, forrás: Shutterstock.