A szlovén elnök nem jelölt ideiglenes miniszterelnököt a március közepén leköszönt kormányfő helyére, erről korábban a nemzetgyűlést is tájékoztatta. Április 14-én járt le az alkotmányban biztosított határidő, amelyen belül a parlamenti képviselők az átmeneti időszakra állíthattak volna miniszterelnök-jelöltet. Ez azonban nem történt meg.

A pártok szerint a parlament jelenlegi összetételének úgyis hamarosan lejárt volna a mandátuma, ezért egy ideiglenes kormányfő megválasztásának nem volna értelme. (Erre még nem volt példa Szlovénia függetlenné válása óta)

Az előrehozott választások időpontjáról Pahor egyeztetett a politikai alakulatok vezetőivel és a két nemzetiségi képviselőkkel, a magyarral és az olasszal is.

Miro Cerar rendkívüli kormányülésen jelentette be lemondását, miután a legfelsőbb bíróság megsemmisítette a kormány csaknem egymilliárd eurós kiemelt projektjéről, a Koper-Divaca vasútvonal egy 27 kilométeres szakaszán tervezett második vágány építéséről tavaly szeptemberben rendezett népszavazás eredményét

Cerar a lemondása után ügyvivő miniszterelnökként vezeti a kabinetet utódja megválasztásáig.