Lengyelországban idén júniusban már csak 27,6 ezer kis bolt működött szemben az egy évvel korábbi 29,2 ezerrel - idézte a NielsenIQ piackutató cég adatait a Notes from Poland. Ezzel egyidejűleg a diszkontáruházak száma 134-gyel nőtt, értékesítésük 6,5 százalékkal volt magasabb 2021 első felében, mint 2020 azonos időszakában. A kis boltok a fogyasztói szokások változása miatt veszítik el a piacokat, főként a dohányáru és az alkohol vásárlása alakul kedvezőtlenül számukra.

Emellett a felgyorsult infláció sem kedvez nekik, mivel a vásárlók a diszkontokat keresik fel, amelyekben valamivel olcsóbban juthatnak hozzá a termékekhez. Lengyelországban júliusban 4,5 százalékkal voltak magasabbak az árak az egy évvel korábbinál, amivel két évtizedes rekord dőlt meg. A további adatokból kiderül, hogy a lengyelek nagyobb bevásárlásokat csinálnak: miközben a teljes vásárlási érték 4,2 százalékkal nőtt, a fizetési tranzakcióké 5,6 százalékkal csökkent.

A CBRE tanácsadó cég felmérésében a megkérdezettek több mint fele mondta azt, hogy a pandémia miatt ritkábban megy boltba, ám egyszerre többféle dolgot vásárol. Közel negyedük, 22 százalékuk többet vásárol az interneten, ami szintén rontja a kis boltok esélyeit. Összességében világosan látszik, hogy a vasárnapi boltzár, amely megengedi a kis boltoknak, hogy ha a tulajdonos áll a pult mögött, akkor nyitva tartsanak, nem használt, hanem ártott ezeknek, miközben a diszkontok nyertek, mivel a vásárlók a szűkebb bevásárlási időt igyekeznek hatékonyabban felhasználni.