Az elektromos autóbuszoknak lengyel különlegességnek kell lenniük, s mivel ezek a járművek az elektromos közlekedés fejlődésének kulcsfontosságú elemei, ha sikerül felfuttatni a termelésüket, akkor ez 1,1 százalékkal fejelné meg a GDP éves növekedési ütemét és 81 ezer új munkahelyet teremtene - idézte a Business Insider Polska Tomasz Pyzalkát, a Solaris Bus & Coach S. A. elemzőjét.

A Solaris, amely autóbuszokat, villamosokat és trolikat gyárt, számos elektromos buszok beszerzésére kiírt közbeszerzésen nyert, nem csak hazaiakon, hanem külföldieken is.

A vállalat egyik aduja versenytársaival szemben, hogy sok önkormányzattal és közlekedési vállalattal együttműködik, így hozzájut a fejlesztéshez elengedhetetlenül szükséges adatokhoz és tapasztalatokhoz. A fővárosnak átadott tíz Solaris-villanyautóbusz például nagyjából 100 ezer kilométert tett meg eddig tipikus nagyvárosi körülmények között, amelynek alapján fontos információkhoz jutottak.

Gyors fejlődés

Idén egész Európában több mint 1000 új elektromos autóbuszt helyeznek forgalomba - mondta a szakértő, ami körülbelül 10 százaléka az összes busznak. A Solarisnál arra számítanak, hogy az új elektromos autóbuszokra adott megrendelések aránya az összes beszerzésen belül a 2020-as 18 százalékról 2030-ig 50 százalékra nő, miközben a dízelmotoros járművekre adott megrendelések csökkennek.

Az elemző szerint az elektromobilitás kora Lengyelországban a villanyautóbuszokkal kezdődött. Nagy előnyük az elektromos autókkal szemben, hogy adott útvonalon járnak, pontosan tervezhető a napi, illetve hosszabb távú megtett útvonaluk, továbbá az, hogy hol és mikor "tankolnak" elektromos energiát. Ezért viszonylag könnyen gazdaságossá tehető a használatuk. Magas áruk azonban egyelőre elriasztja lehetséges vevőik egy részét.

A fotó forrása: AFP