A miniszterelnök szombaton értékelte kormánya első száz napjának eredményeit, majd közölte, nyugdíj- és béremelésre lehet számítani. A nyugdíjasok a 2018-tól esedékes emelés mellett egy hónap múlva ötezer dináros (13 ezer forint) egyszeri támogatást is kapnak - írja az MTI tudósítója.

Az oktatásban, az egészségügyben, a szociális intézményekben, az igazságszolgáltatásban, az adóhivatalokban, valamint a biztonság és védelem, illetve a művelődés területén dolgozók tízszázalékos béremelésre, míg a bürokráciában foglalkoztatottak ötszázalékos fizetésnövekedésre számíthatnak januártól.

Ana Brnabic emlékeztetett arra, hogy 2014-ben a kormány szigorú megszorító intézkedéseket vezetett be, ezért csökkentette a nyugdíjakat és a béreket. A nyugdíjakat egy évvel később 1,25 százalékkal, 2016-ban pedig 1,75 százalékkal növelték, a mostani emelés pedig azt jelenti, hogy az idősek a 2014-es megszorító intézkedések előtti nyugdíjuknál többet kapnak 2018-tól.

A kabinetjének első száz napját a befektetések és a kereskedelmi áruforgalom növekedése, illetve az államadósság csökkenése jellemezte. Az államadósság szeptember végén a bruttó hazai termék 65,4 százalékát tette ki, míg egy évvel korábban 73 százalékos volt - mondta a kormányfő.

Ana Brnabic kormányát június 29-én választotta meg a parlament. Azért kellett új kormányt választani, mert a hivatalban lévő miniszterelnököt, Aleksandar Vucicot államfővé választották.

A kép forrása: Shutterstock