Leállították a termelést az egyik legnagyobb romániai nehézipari vállalat, a TMK Artrom resicabányai üzemében - írta a Maszol. Ezt Adrian Popescu, a cég vezérigazgatója jelentette be, hozzátéve, hogy a TMK Artrom slatinai gyárában is a termelési kapacitás csökkentését tervezik. Mindkét intézkedést az energia csillagászati ára indokolja, amely miatt jelenleg nem kifizetődő a termelés.

„A romániai nehézipar egy sorsfordító pillanat előtt áll, a tét pedig a létezése. Ha magasak maradnak az energiaárak, az termelési kapacitások bezárását vonja maga után. Lennének megoldások, de párbeszédre és politikai akaratra van szükség” – mondta Popescu. Véleménye szerint első lépésben az energiaárak szabályozására volna szükség, de valamilyen támogatási mechanizmust is ki kellene dolgozni a nagy ipari fogyasztók számára.

A kormány 2021 őszén befagyasztotta a villanyáram és a földgáz árát, s egy kompenzációs rendszert is kidolgozott, a közelmúltban pedig szélesítették a haszonélvezők körét. A nagy ipari fogyasztókra azonban ezen intézkedések nem terjednek ki.

A világ egyik legnagyobb acélcső gyártójának resicai üzemében 700-nál több ember dolgozik, a cégnek 2020-ban félmilliárd lej (36 milliárd forint) árbevétele volt. Korábban a marosvásárhelyi Azomureș és a slatinai Alro jelentette be, hogy ideiglenesen felfüggeszti a termelést a megfizethetetlen árú energia miatt. Utóbbi vállalatnál csak részben áll le a munka.