Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szövetségi legfőbb ügyészség hét végén megjelent adatai szerint az idén csaknem 1200 eljárást indítottak terrorgyanú miatt, míg tavaly nagyjából 250-et - írja az MTI.

Az esetek többsége a szélsőséges iszlamizmussal kapcsolatos, az idén körülbelül 1000 ilyen esete volt az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes hatóságnak, tavaly pedig hozzávetőleg 200.

A növekedés túlterheli a terrorista szervezetek, tagjaik és támogatóik elleni eljárások irányításáért felelős ügyészséget, ezért az idén nagyjából 450 ügyet átadtak a tartományi ügyészségeknek, hogy a legfontosabb esetekre összpontosíthassák erőiket.

Az esetek számának meredek emelkedését mutatja, hogy 2013-ban még csak 68 eljárást indított terrorgyanú miatt szövetségi legfőbb ügyészség. (Véres háborúk jöhetnek 2018-ban - itt a jóslat.)

Az iszlamista terrorizmussal kapcsolatos ügyeknek két fő típusa van. Az egyik a terrorszervezetben viselt tagság vagy terrorszervezet támogatásának gyanúja miatt indított eljárások csoportja. Ez jellemzően az Iszlám Állam, az al-Kaida vagy a szomáliai al-Shabaab terrorista szervezet, illetve az afganisztáni tálibok kötelékében vagy környezetében, Németországon kívül végzett tevékenységre - vérengzésekre, háborús bűncselekményekre - vonatkozik. A másik fő típus az állam elleni súlyos bűncselekmény - terrorcselekmény - előkészítésének gyanúja miatt indított eljárások csoportja.