Rolf Mützenich a Berliner Zeitungban hétfőn megjelenő nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy a büntetőintézkedések nem lehetnek öncélúak. "Ha a következő hetekben Kelet-Ukrajnában létrejön a fegyverszünet, ellenőrizhető módon megvalósulnak a minszki megállapodások és létrejön egy biztonságpolitikai szempontból megbízható légkör, úgy a szankciókat is lépésről lépésre felül kell majd vizsgálni és visszavonni" - fejtette ki a CDU/CSU pártszövetséggel nagykoalícióban kormányzó szociáldemokraták kül- és védelmi politikai ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese.

Előzőleg pénteken Frank-Walter Steinmeier (SPD) német külügyminiszter az Oroszországgal szembeni szankciók további szigorításától óvott a Der Spiegel című német hetilapnak nyilatkozva. A szociáldemokrata politikus úgy vélekedett, hogy aki gazdasági úton térdre akarja kényszeríteni Oroszországot, az téved, ha azt gondolja, hogy ez javít majd Európa biztonságán.

Szeptember 5-én és 19-én Minszk adott otthont a Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló úgynevezett kontaktcsoport, valamint a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok egyik vezetője megbeszéléseinek. Az első találkozón tűzszüneti megállapodás született, de nem valósult meg. Ezért a másodikon a felek jegyzőkönyvet írtak alá arról, hogy ütközőzónát hoznak létre a frontvonal mentén 15-15 kilométer széles sávban, kivonják Kelet-Ukrajnából a külföldi harcosokat és ellenőrző szereppel ruházzák fel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet.