Az Európai Bizottságnak teljesen fel kellene függesztenie a Magyarországnak járó uniós támogatások kifizetését, azaz az országnak járó összeg 100 százalékát vissza kellene tartania, amíg az országban nem áll helyre a jogállam és a demokrácia - ajánlják európai parlamenti (EP) képviselők az EUobserver tudósítása szerint. A politikusok egy tanulmány megállapításaira hivatkoznak.

Egy 36 oldala jogi elemzésről van szó, amelyet három jogász készített a jogállam magyarországi helyzetéről. Ennek szerzői jutnak arra a következtetésre, hogy a támogatásokat 100 százalékban le kellene állítani. A szakértők úgy látják, hogy Magyarországon a jogállamiságot olyan mélyen, gyakran és széleskörűen megsérti a jelenlegi rezsim, hogy az egyenértékű az uniós költségvetés végrehajtásának és ellenőrzésének tejes csődjével egy EU-tagállamban.

Egy évtizede tartó félrekezelés

A professzorok azt is megjegyzik, hogy az uniós pénzek félrekezelése immáron egy évtizede folyik az országban. A tanulmány szerzői mindennek alapján ahhoz hasonlítják a magyarországi gyakorlatot, mint amikor valami szennyezi az ivóvizet. Következésképpen szerintük le kell állítani a tiszta víz (azaz az uniós pénz) áramlását, amíg a szennyezés forrását meg nem szüntetik.

Valamivel több mint hatmilliárd euróról (2451 milliárd forint) van szó - mondja Daniel Freund német zöld EP-képviselő. A kérdés szerinte csupán az, hogy a magyar kormány ellen folyó uniós eljárások nyomán ennek mekkora részét fogja vissza az Európai Bizottság. A jobbközép parlamenti frakcióhoz tartozó finn Petri Sarvamaa szerint 100 százalékot kellene blokkolni, és így gondolja a német liberális Moritz Körner, illetve a spanyol szocialista Eider Gardiazabal is.

Több oldalról támogatják a támogatásmegvonást

Sarvamaa azt is megjegyzi, hogy a javaslat mögött a parlament jobb- és baloldali, illetve centrista frakciójában ülő képviselők is felsorakoztak, következésképpen nem igaz a budapesti vezetésnek az az állítása, miszerint az Európai Parlamentben szocialisták és liberálisok esküdtek össze Magyarország ellen.