Legutko, aki a brit Syed Kamall oldalán az előző ciklusban is frakciótárselnök volt, elmondta, továbbra is azon fognak dolgozni, hogy tartós változást hozzanak az Európai Unió működésében, amelynek véleményük szerint kevesebbet kellene tennie, de azt jobban. Hozzátette, az EU-nak tiszteletben kell tartania a tagállamok szuverenitását, nem csak a két legnagyobb országét, illetve azokét, akik elégedettek a status quo megőrzésével.

Fitto hangsúlyozta, hogy az EU-nak vissza kellene térnie az alapokhoz, és azokra a területekre kellene fókuszálnia, ahol valóban szükség van a közös fellépésre, például a gazdasági növekedésre, a tisztességes kereskedelemre és a migrációs helyzet megoldására.

Frakcióvezető-helyettesnek hat politikust választottak: a holland Derk Jan Eppinkét, a belga Assita Kankót, a svéd Peter Lundgrent, a spanyol Hermann Tertsch-t, a brit Daniel Hannant és a lett Roberts Zilet.

Egyúttal a frakció az Európai Parlament elnökének jelölte a cseh Jan Zahradilt, aki a május végi EP-választáson a képviselőcsoport listavezetője volt.

Az ECR-nek a korábbi 75 helyett 62 mandátuma lesz a ciklus elején legalábbis ismét 751 tagú testületben, így a hatodik legnagyobb frakciót fogja adni.
A csoport képviselő tizenöt tagállamból érkeztek, az utóbbi napokban csatlakozott Belgiumból az Új Flamand Szövetség (N-VA) és Spanyolországból a VOX.

Cseh Katalin alelnök lett

Dacian Ciolos volt román miniszterelnököt választotta vezetőjének szerdán az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) névre keresztelt centrista-liberális európai parlamenti (EP-) frakció. Malik Azmani holland képviselőt választották első alelnöknek, valamint frakcióvezető-helyettes lett a magyar Cseh Katalin, a spanyol Luis Garicano, a brit Martin Horwood, a bolgár Iskra Mihaylova, a belga Frédérique Ries és a francia Dominique Riquet.

Az európai liberálisok és az LREM által létrehozott centrista-liberális frakció a harmadik legtöbb mandátumot tudhatja magáénak az új összetételű EP-ben - írta az MTI.