Az Interfax-Ukrajina hírügynökség az ukrán elnök honlapján kiadott közleményre hivatkozva azt írta, hogy a két elnök pozitívan értékelte a gabonaexport-kezdeményezés végrehajtását. Zelenszkij kiemelte Törökország és személyesen Erdogan vezető szerepét abban, hogy ez a kezdeményezés elindult és megvalósul. Megjegyezte, hogy ez segít leküzdeni a globális élelmiszerválságot. A vezetők megvitatták a kezdeményezés javításának, a megvalósításához szükséges biztonság erősítésének és az export mennyiségi növelésének lehetőségeit - írta az MTI.

A megbeszélésen szóba került, hogy Ukrajna szerint az ideiglenesen megszállt területeken az oroszok mostanáig csaknem félmillió tonna gabonát tulajdonítottak el. Az államfők egyetértettek abban, hogy a lopott árukkal folytatott kereskedés elfogadhatatlan.

A megbeszélésen megvitatták a zaporizzsjai atomerőmű körüli helyzetet, valamint az Oroszországi Föderáció - ukrán szóhasználat szerinti - nukleáris zsarolását.

Zelenszkij szerint az országoknak kemény választ kell adniuk a nukleáris biztonságot fenyegető orosz lépésekre

Zelenszkij hangsúlyozta, hogy az orosz "nukleáris zsarolás" a zaporizzsjai atomerőműben az egyik legnagyobb kockázat, amelyet Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja teremtett és az országoknak kemény és következetes választ kell adniuk bármilyen, a nukleáris biztonságot fenyegető lépésre, hogy időben megállítsák azt. Az ukrán elnök szerint Oroszországnak azonnal ki kell vonnia csapatait az atomerőmű területéről.

Az államfők emellett érintették a védelmi együttműködés kérdését és megvitatták a lehetőségeket ezen a területen. Erről azonban az ukrán fél részleteket nem hozott nyilvánosságra.

Zelenszkij reményét fejezte ki, hogy a török elnök részt fog venni a Krími Platform elnevezésű ukrán kezdeményezés második csúcstalálkozóján.

Ankara részt vesz Ukrajna háború utáni újjáépítésében

Az Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán elnöki iroda sajtószolgálatára hivatkozva beszámolt arról, hogy a két államfő jelenlétében Ukrajna és Törökország közötti egyetértési nyilatkozatot írtak alá, amelyben Ankara vállalta, hogy részt vesz Ukrajna háború utáni újjáépítésében. A dokumentumot török részről a kereskedelmi miniszter, ukrán részről az energetikai tárca vezetője látta el kézjegyével.

Első projektként a Kijev megyei Romanyivka faluban található híd helyreállítását fontolgatják, amely Bucsát és Irpinyt köti össze a fővárossal. A híd az orosz invázióban elpusztult. Megállapodtak abban is, hogy a jövőben közös ukrán-török munkacsoportot hoznak létre a helyreállítási kérdések megvitatására.

Oroszországgal csak azután tárgyalnak, ha elhagyják az elfoglalt ukrán területeket

Zelenszkij Erdogan előtt António Guterres ENSZ-főtitkárral tárgyalt négyszemközt, majd mindhárman közös megbeszélést tartottak - írta az MTI. Ez utóbbi után Zelenszkij - a Szuszpilne hírportál beszámolója szerint - leszögezte: Oroszországgal csakis azután lehetségesek a tárgyalások, ha az orosz csapatok elhagyják a jogellenesen elfoglalt ukrán területeket. Erdogan a maga részéről kifejezte: változatlanul hisz abban, hogy a háborúnak a tárgyalóasztal mellett véget lehet vetni. Erdogan kész megvitatni az ENSZ-főtitkárral és Zelenszkijjel folytatott háromoldalú megbeszélés eredményeit Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Az ENSZ főtitkár szerint demilitarizálni kell zaporizzsjai atomerőmű körüli területet

Guterres - a CNN beszámolója szerint, amelyből a Jevropejszka Pravda hírportál idézett - a találkozó után figyelmeztetett, hogy a zaporizzsjai atomerőműben bekövetkező bármilyen károkozás "öngyilkossággal" érne fel. Az ENSZ-főtitkár szorgalmazta az atomerőmű körüli terület "demilitarizálását" és leszögezte, hogy sürgősen megállapodásra van szükség a nukleáris létesítmény tisztán polgári infrastruktúraként való helyreállításához és a régió biztonságának szavatolásához.

Az ENSZ támogatja a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) küldöttségének Kijevből az atomerőműbe történő látogatását, amennyiben ezzel Oroszország és Ukrajna is egyetért. A főtitkár szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az atomerőmű létesítményei, területe ne legyen "katonai műveletek tárgya". Sürgette, hogy a katonákat és a haditechnikát vonják ki az erőmű területéről.