A korábbi, nyári számítások szerint ezekre az évekre még csak 0,3 százalékos, 1,5 százalékos, illetve 1,8 százalékos növekedést várt a bank.

A jelentés szerint az infláció az idén 2,1 százalék, 2014-ben 1,7 százalék, 2015-ben pedig 1,6 százalék lehet, a korábbi előrejelzéshez képest csak a 2015-ös inflációs várakozást mérsékelték 0,1 százalékponttal.

A központi bank az eurózónában "világosan látható, de ugyanakkor gyenge" gazdasági növekedést vár.