A Jackson Hole-i gazdasági fórumot megnyitó Bernanke szerint a mennyiségi lazítás politikája eddig működött, támogatást adott a gazdaság talpraállításához, miközben költségei kezelhetőnek tűnnek, a Fed pedig készen áll arra, hogy ha a körülmények úgy kívánják, megtegye a további szükséges lépéseket.

A várva várt beszéd elején az arany jegyzése gyengülésbe kezdett és csökkentek a New York-i részvényindexek többletei is, majd újra felfelé vették az irányt. A beszéd előtt 1,2620 dollár közelében tetőző euróárfolyam is lejjebb került, megcélozva az 1,2570-es szintet, majd megind kilőtt a kurzus 1,26 fölé.

Bernanke szavai szerint az USA gazdaságának állapota távol áll a kielégítőtől, a növekedés lagymatag, az amerikai munkaerőpiac stagnálása komoly aggodalomra ad okot, és ő személy szerint nyitott arra, hogy szükség esetén további mennyiségi lazítással (QE) segítsen. Bernanke ugyanakkor nem kötelezte el magát a cselekvés mellett, megerősítette azonban a további eszközvásárlások lehetőségét. A jelenlegi piaci bizonytalanságokat és a rendelkezésre álló eszközök korlátaira tekintettel, a Fed továbbra is alkalmazkodó monetáris politikát fog folytatni, szükség szerint az erősebb gazdasági fellendülés és a munkaerőpiaci kondíciók tartós javítása érdekében az árstabilitás biztosításának keretén belül.

A Fed elnöke leszögezte, az első két kör sikeres volt a gazdasági növekedés ösztönzésében, és nem vezetett az infláció megugrásához. Ugyanakkor hozzátette: a haszna egyértelműen nagyobb volt, mint a költsége. Ezzel azonban nem ért mindenki egyet a monetáris politikát irányító nyíltpiaci bizottságban (FOMC) amelynek a végén rá kell bólintania. Bernanke álláspontja azonban a többséget képviseli az FOMC-ben, amely már jelezte: további kötvényvásárlást indítanak el, hacsak a gazdaság jelentős és tartós növekedést nem mutat. A Fed elnök a kockázatok közt említette azonban, hogy egy újabb QE megrendítheti a piac bizalmát abban, hogy a rendszerbe pumpált többletlikviditást a jegybank szükség esetén gyorsan és hatékonyan, az inflációs nyomás erősödése nélkül tudja majd kiszipkázni. A magas szinten ragadt munkanélküliség az elmúlt negyedévekben tapasztalt lagymatag gazdasági növekedés mellett nem tud érdemben csökkeni, ám ezen a téren a további rendhagyó eszközökkel végrehajtott lazítás sem segítene feltétlenül.

Bernanke hangsúlyozta, hogy a monetáris poltika eszközei a gazdaság ösztönzése szempontjából önmagában nem elegendőek, szükség van arra is, hogy a politikai döntéshozók olyan fiskális- és gazdaságpolitikát folytassanak, amely a növekedést szolgálja, ahogy az is kritikus fontosságú, hogy olyan döntések szülessenek, amelyek hosszú távon fenntartható fiskális pályára állítják az országot, a tetemes adósságtömeg csökkentése mellett. A gazdaságra továbbra is több veszély leselkedik - jegyezte meg -, beleértve azokat a sebeket is, amelyeket Kongresszus és a fiskális politika okozhat magának a szigorításokkal.

A Marketwatch kommentárja szerint Bernanke szavait úgy lehet lefordítani, hogy a Fed-elnök ujja a ravaszon van, azaz kész beavatkozni további kötvényvásárlással, és a kérdés csak az, hogy erre már szeptember közepén, vagy csak decemberben kerül sor.

A Fed alapkamata 0 és 0,25 százalék között ragadt 2008 decembere óta és a további gazdasági növekedés támogatására eszközvásárlások eszközéhez kellett nyúlnia. Bernanke szerint ezen monetáris eszközök használata első ízben történt és kihívás volt a jegybank számára, ugyanakkor azt is elismerte, hogy az ezen eszközök használatával szerzett tapasztalatok is limitáltak. Ennek eredményeképpen, a jegybank tradicionális monetáris eszközök által biztosított mozgástere megnőtt - tette hozzá. Az alkalmazott lépések eredményesek voltak, nélkülük a gazdasági növekedés is lassabb lett volna, ha a Fed nem változtatott volna a politikáján.