Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elmúlt két hétben Észak-Korea világtól elzárt és szigorúan ellenőrzött internetes hálózata többször is teljesen elérhetetlenné vált. A megfigyelők szerint a dzsucseista rezsim tehetetlen volt, ahogy az ország összes weboldal eltűnt a hálózatról, kezdve az Air Koryo légitársaság foglalási oldalával egészen a Naenara nevű oldalig, amely Kim Dzsongun diktátor kormányának hivatalos propagandaportáljaként szolgál. Az ország hálózataihoz való hozzáférést lehetővé tevő központi routerek közül legalább az egyik egy ponton úgy tűnt, hogy megbénult, megbénítva a diktatúra digitális kapcsolatait a külvilággal. 

Azt állítja, csak bosszút állt

Egy kedden közzétett jelentésben egy bosszúra szomjazó magányos hacker azt mondta a Wirednek, hogy ő a felelős Észak-Korea internetének megbénításáért. Az amerikai hacker - aki a P4x nevet használja - a portálnak elmondta, hogy ő volt az egyik áldozata annak a kibertámadásnak, amelyet tavaly észak-koreai kémek hajtottak végre nyugati biztonsági kutatók ellen. Mivel frusztrálta, hogy célpont volt, és hogy az Egyesült Államok a jelek szerint nem reagált semmit a támadásra, úgy döntött, hogy maga áll bosszút.

Észak-Korea az elmúlt években valóban aktív fél volt a kiberhadszintéren, fontos bevételi forrása lett a Kim Dzsongun-rezsimnek a zsarolóvírusok váltságdíjából befolyt pénz. Az amerikai titkosszolgálatok például 2017-ben fedték fel, hogy az országnak dolgozó Lazarus-csoport indította el a WannaCry ransomeware-támadást, amelyben több ország egészségügyi, közigazgatási és pénzügyi szektorát érte támadás. A BBC a Chinalysis jelentésére hivatkozva számolt be arról, hogy csak 2021-ben 400 millió dollárnyi kriptovalutát loptak el észak-koreai hackerek. Tavaly az USA vádat is emelt észak-koreai hackerek ellen.

P4X-nek tehát volt oka a támadásra, de szerinte azért is lépett, mert az ország kiberbűnözői és -kémjei hackereszközöket és szoftverek sebezhetőségéről szóló információkat akartak elrabolni az elmúlt időszakban. Ezt ugyan sikerült megállítani őket, mielőtt bármi érdemlegeset megszerezhettek volna, viszont az amerikai hacker meg akarta torolni a támadásokat.

"Úgy éreztem, hogy itt ez volt a helyes dolog" - mondta P4x a Wirednek, hozzátéve: "Ha nem látják, hogy mi is visszaharapunk, akkor csak jönnek tovább. Szeretném, ha megértenék, hogy ha ránk támadnak, az azt jelenti, hogy az infrastruktúrájuk egy része egy időre le fog esni [a hálózatról]."

A Wired arról számolt be, hogy P4x képernyőfelvételeket nyújtott be, amelyek bizonyítják, hogy ő a felelős az észak-koreai webszerverek elleni támadásokért. Bár a hacker nyíltan vállalta a felelősséget a támadásokért, P4x nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni az észak-koreai rendszer sebezhetőségeit, amelyeket elmondása szerint megtalált és kihasználva többször egymaga lekapcsolta az egész ország internetét. Azt azonban elmondta, hogy a támadás nagyrészt automatizált volt. 

A Wirednek arról is beszélt, hogy "elég érdekes volt, hogy milyen könnyű volt látványos hatást elérni". P4x azt is elmondta, hogy több "hacktivistát" próbál toborozni, hogy csatlakozzanak egy sötét weboldalhoz, amelyet a hét elején indított el FUNK projekt néven - ami a FU North Korea rövidítése. 

"Egy emberként is változtathatsz" - olvasható a FUNK weboldalon a Wired beszámolója szerint. "A cél az arányos támadások és információgyűjtés végrehajtása annak érdekében, hogy Észak-Korea ne tudja teljesen ellenőrizetlenül meghackelni a nyugati világot".

A kiberháborúk egyre gyakoribbá válnak: az elmúlt héten például Európa olajellátását bénította meg a legnagyobb tankerállomáson, Antwerpenben egy zsarolóvírustámadás, ami az olajárakat is még tovább növelheti. Erről itt írtunk részletesen.