Nagyon jó hírt kaptak az észak-koreai posztsztálinista rendszer hívei. Kim Dzsongun, a rezsim vezére, aki közel tíz évvel ezelőtti hatalomra kerülése óta súlyproblémával küzd, a róla készült friss fotók szerint 10-20 kilót fogyott, ám ennek ellenére jó egészségnek örvend – idézi a Bloomberg Kim Byung-kee dél-koreai parlamenti képviselőt, aki hírszerzési információkra hivatkozva osztotta meg a sajtóval a diktátor egészségi állapotáról szerzett információját. A hír azt azt követően jelent meg, hogy az észak-koreai állami média tudósításaiból kiderült a 37 éves Kim drámai fogyása.

A dél-koreai politikus azt is elmondta, hogy Kim Dzsongun júniusban folyamatosan részt vett országa politikai eseményein, miután májusban azzal büntette népét, hogy alig volt látható a médiában. Emellett megerősítette azt a hírt, miszerint Ri Pyong-cholt, az észak-koreai kormány egyik miniszterét leváltották, így minden bizonnyal 180 fokos változást vett a karrierje, ami Észak-Korea esetén nagyon rosszul hangzik. Ha Tea-keung, egy másik dél-koreai képviselő beszámolt arról, hogy a szöuli elhárítás felderített egy az ország atomenergia-ügynöksége ellen indított északi hackertámadást.

Eközben Oroszország több korábbi kísérlet után újra felajánlotta Észak-Koreának, hogy koronavírus-vakcinákat szállít, ám Phenjan elutasította a lehetőséget - adta hírül a BBC. A rezsim továbbra is tartja magát ahhoz, hogy Észak-Koreában nincs koronavírusos beteg, amit szakértők erősen kétlenek. Kína és Dél-Korea szintén ajánlott koronavírus-oltást szomszédjának, ám ez a két ország is kosarat kapott.

Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy ha Phenjan el is fogadná a vakcinát, a mélyhűtést igénylő készítmények szállítására és tárolására a megfelelő technikai eszközök híján egyszerűen nem lenne képes.

A helyzet fokozódik

Megoldhatatlan feladványnak látszik, hogy az elzárkózó posztsztálinista ország hogyan fogja megnyitni határait, amire égetően szüksége lenne, hogy lehetővé váljon az élelmiszerimport, ha elzárkózik a lakosság, vagy legalábbis a külföldiekkel kapcsolatba kerülő személyek oltása elől. Maga Kim Dszongun figyelmeztette júniusban az embereket, hogy készüljenek fel a legrosszabbra, amivel nyilán az 1990-es évek éhezésére célzott, amikor a Szovjetunió összeomlását követő (ám Kína megerősödését megelőző) vákuumban kellő utánpótlás nélkül maradt az ország, ami a tág becslések szerint 240 ezer és 3,5 millió közötti ember halálát okozta a 25 milliós országban.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO) szakértői szerint Észak-Koreában augusztus elején alakulhat ki jelentős élelmiszerhiány. A FAO jelentése szerint az ország nem lesz képes elég gabonát termelni ebben az évben a lakosság élelmezéséhez. A szükséges import és/vagy élelmiszersegély nélkül az ország lakói augusztus és október között nagyon kemény időszakot élhetnek át.

Kína nem mozdul

Liu Hsziao-ming, a Koreai-félsziget ügyeivel foglalkozó kínai különleges megbízott és Sung Kim, a washingtoni vezetés Észak-Korea ügyében illetékes megbízottja telefonon tárgyalt egymással, aminek annyi eredménye lett, hogy kiderült: Kína ragaszkodik eddigi politikájához diktatúra megszelídítésének ügyében - írta North Korea News. Peking ezt kétutas megoldásnak nevezi, amely szerint Észak-Korea atomfegyvereinek leszerelésével párhuzamosan az USA-nak is vissza kellene vennie katonai jelenlétét Dél-Koreában. Ezt kezdhetnék azzal, hogy lemondják az amerikai és a dél-koreai hadsereg évi rendszeres közös hadgyakorlatait.

Szakértők szerint Peking vélhetően azért ismételte meg álláspontját a nukleáris leszerelés feltételeivel kapcsolatban, mert igyekszik jelezni Phenjannak, hogy képviseli az érdekeit. Azt reméli, hogy cserébe módja lesz befolyásolni az elzárkózó rezsim vezetését. A nukleáris leszerelésről korábban a két koreai állam, Japán, Kína, Oroszország és az USA részvételével hatoldalú háttértárgyalások folytak, ezek esetleges felújítására gondolva igyekszik Peking olyan helyzetbe lavírozni magát, hogy módja legyen terelgetni az előrelépés irányába szövetségesét.