Az Egyesült Államok külföldi hírszerző ügynöksége, a CIA beépített emberei 30 évvel ezelőtt attól rettegtek, hogy az észak-koreai rezsim egyszerűen szétrombolja az 1988-as szöuli olimpiát - idéz a Business Insider egy CIA-dokumentumot, amelyet a napokban szerzett meg a Los Angeles Times. Az amerikai kémek attól tartottak, hogy Phenjan kiépült ügynökhálózatát használja fel terrorakciók végrehajtására.

Baljós előjel

A CIA már egy évvel a játékok előtt vizsgálódni kezdett. Még azt megelőzően felvették a merényletek lehetőségét, hogy egy észak-koreai ügynök 1987-ben felrobbantotta volna a Korean Airlines egyik gépét. A merénylő később beismerte a BBC-nek, hogy a parancsot nyilvánvalóan a sztálinista rezsimet uraló Kim család valamelyik tagjától kapta. A cél az volt, hogy káoszt teremtsenek az olimpia előtt.

Az ügy előzménye, hogy Észak-Korea északi-déli közös rendezésű olimpiai játékokat akart, amit Dél-Korea visszautasított Később egy maroknyi verseny rendezését felajánlották az északi szomszédnak, ám az alamizsnát nem fogadták el. Ezzel aztán beindították a vészcsengőket a nemzetközi közösségnél.

Az amerikai ügynökök a dokumentum szerint erősen tartottak attól, hogy Szöul nem tesz eléggé hatékony biztonsági intézkedéseket a támadások megelőzésére. A legnagyobb gondot a légi forgalom ellenőrzése jelentette. Végül az 1988-as nyári játékok, amelyek két csonka olimpiát követtek, nagy sikert hoztak Dél-Koreának és új életet leheltek az olimpiai mozgalomba.

Inkább, mint valaha

Ahogy az ország megteszi az utolsó előkészületeket a februári phjongcshangi téli olimpia kezdete előtt, a biztonságra nagyobb figyelem irányul, mint valaha. Franciaország szeptemberben azzal revolverezte a szervezetőket, hogy sportolói kihagyják a versenyeket, ha Dél-Korea nem tudja garantálni a biztonságukat.

Az USA olimpiai bizottsága jelezte, hogy közvetlen kapcsolatot létesített a helyi hatóságokkal az amerikai sportolók védelmének biztosítása érdekében.

A rendezők persze letették a főesküt, hogy szuper-csúcs biztonságot teremtenek. A Reuters értesülései szerint a dél-koreai védelmi minisztérium ötezer állig felfegyverzett biztonsági őrt vezényel a játékok védelmére és erősítik az északi hackerek elleni védekezést is.

A phjongcshangi olimpiai bizottság dokumentuma szerint, amelyet megszerzett a Reuters, biztonsági kapus ellenőrzésre 20 milliárd vont (17,6 milliárd dollár9, kiberbiztonságra további 1,3 milliót szánnak (együtt több mint ötmilliárd forint, egy kisebb futballstadion ára).

A nyitókép forrása: Pixabay.com