Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn elrendelte egy sor gazdasági, tudományos és technikai kapcsolat leállítását Észak-Koreával szemben. Az elnök rendelete az ENSZ Biztonsági Tanácsának az Észak-Korea elleni gazdasági korlátozó intézkedésekről szóló határozatához kapcsolódik. A határozatot a Biztonsági Tanács 2016. november 30-án fogadta el a Phenjan által 2016. szeptember 9-én végrehajtott ötödik kísérleti atomrobbantás után, a döntés megtiltja a szén, vas és vasérc importját Észak-Koreából, de nem vonatkozik a létfontosságú élelmiszerek szállítására - írja az MTI

A tanszékvezető szerint a gazdasági büntetőintézkedések kontraproduktívak az észak-koreai rezsimmel szemben. Az észak-koreai diktatúrának a szankciók mindig jót tesznek, a szankció legitimációs alap a diktatúrában - tette hozzá.

A szakértő közölte, mikor a 2000-es évek elején komoly gazdasági együttműködése volt a phenjani rezsimnek Dél-Koreával - érkeztek a segélyszállítmányok, dél-koreai cégek települtek a sziget északi részére -, akkor a rezsim nem tudta mivel megmagyarázni ezt a saját lakosságának, és ebben az időszakban csorbult a rezsim legitimitása.

Az orosz elnök rendeletével kapcsolatban Csoma Mózes kifejtette, hogy tulajdonképpen az ENSZ BT-ben Oroszország által is megszavazott büntetőintézkedések ratifikációjára került sor. Oroszország nemcsak megszavazta a szankciókat, de Oroszország és Dél-Korea között olyan szintű kiterjedt kapcsolatrendszer van, ami miatt Oroszországnak mindenképpen állást kell foglalnia az észak-koreai erődemonstrációkkal kapcsolatban.