Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Remélem, hogy ez végül nem történik meg" - mondta, hozzátéve, hogy amennyiben az ázsiai kommunista ország vezetése mégis végrehajtana újabb kísérletet, mindenképpen újabb szankciókat kell hozni a phenjani rezsim ellen.

"A civilizált világnak egységesnek és ébernek kell maradnia egy haramia ország atomarzenál fejlesztésére irányuló programjával szemben" - fogalmazott a nagykövet. Az Egyesült Államok soha nem egyezik bele, hogy Észak-Koreának atomfegyvere legyen.

Kedden Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben fejezte ki elégedettségét azt illetően, hogy az Észak-Korea ellen eddig foganatosított szankciók szerinte már kezdik éreztetni hatásukat. Az elnök legalábbis ekként értékelte Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nyitását Dél-Korea felé. "Először fordul elő, hogy a rakétás ember beszélni akar Dél-Koreával. Ez talán jó hír, talán nem. Majd meglátjuk" - írta bejegyzésében Trump.

Kim Dzsong Un hétfőn jelentette be, hogy "kész a párbeszédre Dél-Koreával". Szöul kedden üdvözölte az észak-koreai vezető készségét és a két ország közötti határon tartandó, magas szintű tárgyalásokat javasolt a jövő hétre.