Az új uniós Covid-igazolvánnyal (EU Digital Covid Certificate) az EU-ban július elsejétől lehetne szabadon utazni, de az Európai Bizottság szerint hét országban már az uniós rendelet július 1-jei hatálybalépése előtt is használni lehet ezeket az okmányokat. 

Az Európai Parlament május közepén erősítette meg, hogy megállapodás született mind a 27 uniós tagállammal a szabad utazás feltételeiről. Az új okmány tartalmazza az oltással, a koronavírus-tesztelésekkel és a betegségből való felépüléssel kapcsolatos információkat minden állampolgár esetében. Az igazolvány ingyenesen elérhető lesz digitális vagy papírformátumban, és az uniós polgárok akkor kaphatják majd meg az igazolványt, ha a három elem közül legalább az egyikkel rendelkeznek. 

Mint ismert, az uniós tanúsítvány egyelőre csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinák (Pfizer/BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen) esetében ad szabad utazási lehetőséget az EU-n belül, a Szputnyik és a Sinopham vakcina védettségként való elfogadása a tagállamokra van bízva, amit a magyar kormánynak bilaterális megállapodásokkal kell külön rendezni.

A technikai háttér kész

Az európai rendszer technikai váza ma indult el - jelentette be az Európai Bizottság. Az uniós átjáró rendszer biztosítja az összes tanúsítvány QR-kódjában szereplő biztonsági jellemzők ellenőrzését, illetve azt, hogy a hatóságok meg tudjanak győződni arról, hogy a tanúsítvány hiteles. A Bizottság közleménye hangsúlyozza, hogy az ellenőrzés során semmilyen személyes adatot nem tárolnak majd. 

A brüsszeli testület közleménye szerint május 10. óta 22 tagállam sikeresen tesztelte a rendszert. Azok a tagállamok, amelyek a technikai tesztelést sikeresen végrehajtották, készen állnak arra, hogy a tanúsítványokat kiadják és elkezdhetik használni a rendszert a rendelet július 1-jei hatálybalépése előtt is önkéntes alapon. 

Hét ország már elindította a rendszert

Eddig hét tagállam - Bulgária, Csehország, Dánia, Németország, Görögország, Horvátország és Lengyelország - döntött úgy, hogy mától elkezdik alkalmazni az uniós beléptetőrendszert és elkezdik kiadni az EU-tanúsítványokat. Más tagállamok csak akkor kezdik el használni a rendszert és kezdik el kiadni a tanúsítványokat, ha a rendszer minden elemét telepítették nemzeti szinten. Ezek a tagállamok a következő napokban, hetekben csatlakozhatnak majd a rendszerhez. Magyarország az Európai Bizottság erre dedikált, az aktuális helyzetet mutató honlapja szerint még a tesztelési fázisban van.