Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Uniós források pénteki tájékoztatása szerint a csúcstalálkozót várhatóan Brüsszelben tartják majd. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke május 9-én, a tagországok állam-, illetve kormányfőinek a romániai Nagyszebenben tervezett rendkívüli csúcsértekezlete alkalmával jelentheti be a következő találkozót - közölték az idézett források.

Mint emlékeztettek, a legutóbbi, 2014-es választásokat követően tartott csúcstalálkozóhoz hasonlóan az uniós tagországok vezetőinek ismét lehetősége nyílik arra, hogy az EP frakcióinak csúcsjelöltjeiről vitázzanak.

Az Európai Parlament új összetételében július 2-án ül össze, hogy felszólítsa az Európai Tanács tagjait, hogy jelöljék ki, a leköszönő bizottsági elnök, Jean-Claude Juncker utódját a legtöbb szavazatot szerzett pártcsalád vezető jelöltjei közül. Az EP-választást május 23. és 26. között tartják az Európai Unió tagországaiban.

Az előző, 2014-es EP-választáson Jean-Claude Juncker volt a legtöbb szavazatot szerző Európai Néppárt (EPP) listavezetője. Az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács ezért őt jelölte az Európai Bizottság elnökének, az Európai Parlament pedig meg is választotta a tisztségre.

A csúcsjelölti rendszer automatikus alkalmazását - amely már legutóbb is vitákat váltott ki - azonban több tagállam is elveti, mivel az EU alapszerződése értelmében az Európai Tanács hatáskörébe tartozik a jelölt megnevezése az Európai Bizottság élére, akiről aztán az Európai Parlament feladata szavazni. A csúcsjelöltek megnevezésével viszont a pártok gyakorlatilag kész tények elé állítják a tagállamok vezetőit.

A május végi EP-választások legesélyesebb csúcsjelöltjei között van Manfred Weber néppárti EP-képviselő, valamint az Európai Szocialisták Pártja (EPS) jelöltje, Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke.