Az EU felnőtt lakosságának 70 százaléka már az összes szükséges dózist megkapta a védettség eléréséhez – jelentette be az Európai Bizottság. Az EU-ban összesen több mint 256 millió felnőtt az oltóanyag összes dózisát megkapta.

A Bizottság által kitűzött teljesítési cél – július végéig elegendő oltóanyagot bocsátani a tagállamok rendelkezésére ahhoz, hogy teljes mértékben beoltsák az EU felnőtt lakosságának 70 százalékát – már hét héttel ezelőtt, idő előtt teljesült.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke így nyilatkozott: „Az EU együttes előrelépésre irányuló stratégiája kifizetődik, és Európát a Covid19 elleni globális küzdelem élharcosává teszi. A világjárvány azonban még nem ért véget. Még többet kell tennünk. Mindenkit felszólítok, aki védőoltást kaphat. És segítenünk kell a világ többi részének beoltását is. Európa továbbra is támogatni fogja ebben partnereit, különösen az alacsony és közepes jövedelmű országokat.”

Sztella Kiriakídisz, az egészségügyért és az élelmiszer-biztonságért felelős biztos így nyilatkozott: „Nagy örömömre szolgál, hogy ma elértük azon célunkat, hogy még a nyár vége előtt beoltsuk az uniós felnőttek 70 százalékát. Ez az EU és tagállamai közös vívmánya, amely megmutatja, hogy mi lehetséges, ha szolidaritással és koordinációban dolgozunk együtt. A védőoltások számának EU-szerte történő további növelésére irányuló erőfeszítéseink változatlanul folytatódni fognak. Továbbra is támogatjuk különösen azokat a tagállamokat, amelyek még mindig kihívásokkal néznek szembe. Meg kell szüntetnünk a immunitási rést és be kell zárnunk a kaput az új változatok előtt, ehhez pedig a védőoltásoknak kell nyerniük a versenyt a variánsokkal szemben.”

Az EU az Európában előállított oltóanyagok mintegy felét – az uniós polgárok számára biztosított mennyiséggel megegyező mértékben – a világ más országaiba exportálta. Az „Európa együtt” kezdeményezés közel 3 milliárd euróval járult hozzá a COVAX-eszközhöz, hogy legalább 1,8 milliárd adagot biztosítson 92 alacsony és közepes jövedelmű ország számára. A COVAX a jelenlegi állás szerint több mint 200 millió adagot szállított 138 országba.

Ezen túlmenően az „Európa együtt” program célja, hogy 2021 végéig legalább 200 millióval több oltóanyagot osszon meg az alacsony és közepes jövedelmű országokkal kötött előzetes uniós vásárlási megállapodások keretében, különösen a COVAX révén, az uniós megosztási erőfeszítések részeként.

Tekintettel az új variánsok jelentette veszélyre, fontos, hogy az elkövetkező években is biztosítsák a megfelelő mennyiségű oltóanyag – köztük a módosított oltóanyagok – rendelkezésre állását. Ezért a Bizottság május 20-án új szerződést írt alá a BioNTech-Pfizerrel, amely az év vége és 2023 között 1,8 milliárd adag oltóanyag szállítását irányozza elő. Ugyanezen célból a Bizottság élt a második Moderna-szerződés által 150 millió adag szállítására biztosított lehetőséggel is.