Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint tavaly 22 800 ember vesztette életét az európai országutakon, ami mintegy 2 százalékos csökkenés a megelőző évhez képest. A 2010-es adatokhoz képest a csökkenés mértéke 23 százalékos - idézi a témában kiadott jelentést az MTI.

A 2019-es adat egymillió lakosra vetítve átlagosan 51 közúti halálesetet jelent, ami azt mutatja, hogy Európa útjai továbbra is messze a legbiztonságosabbak a világon.

Ugyan nyolc uniós tagországban (Horvátországban, Finnországban, Franciaországban, Görögországban, Lettországban, Luxemburgban, Németországban és Svédországban) is rekordalacsony volt a közúti halálesetek száma, és közösségi szinten is folytatódott a csökkenő tendencia, a csökkenés üteme a legtöbb országban lelassult.

Bár a közlekedésbiztonsági mutatók közelednek egymáshoz, az is megállapítható, hogy a legbiztonságosabb országutakkal rendelkező országokban négyszer kevesebb ember hal meg közúti balesetben, mint azokban, ahol a legkevésbé biztonságos a közúti forgalom.

Az adatok azt mutatják, Svédországban és Írországban történik a legkevesebb halálos baleset. A halálozási arány Romániában a legmagasabb, annak ellenére, hogy ott a legalacsonyabb az egy főre jutó gépjárművek száma.

Néhány tagállamnak nagy haladást sikerült elérnie 2010 óta a közlekedésbiztonság szempontjából: Görögországban, Spanyolországban, Portugáliában, Írországban, a három balti országban, valamint Horvátországban a közúti halálesetek száma 30-40 százalékkal csökkent.

Magyarországon kilenc év alatt 19 százalékkal csökkent a halálos közúti balesetek száma. 2010-ben egymillió lakosra számítva 74-en lelték halálukat a magyar közutakon, 2019-ben ez a szám 62 volt.

Az EU korábban azt a célt tűzte ki, hogy 2020 végére 50 százalékkal mérsékli a halálesetekkel járó közúti balesetek számát 2010-hez képest.