Az EU szankciókat javasolt a fehérorosz Naftan olajfinomítóval, valamint az ország legnagyobb, a világ második számú műtrágyatermelő cége, a Belaruskali OAO ellen, de a Potash is tiltólistára kerülhet – értesült a Bloomberg egy uniós diplomatától. Az intézkedéseket a héten fogadhatják el a tagállamok, a részletek pedig addig még változhatnak. 

Mindhárom vállalat jelentős bevételt biztosít Alekszandr Lukasenko elnök rezsimjének, és korábban az Egyesült Államok is szankciókat hozott ellenük. Az EU és az Egyesült Államok azzal vádolta Fehéroroszországot, hogy segítette Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrajnai invázióját. 

Az intézkedések az EU legújabb szankciócsomagjának részét képezik, amelynek célja, hogy nagyobb nyomást helyezzen a Kremlre, súlyos gazdasági visszaesést idézzen elő Oroszországban az ukrajnai háború miatt. Az EU az orosz olajra vonatkozó tilalmat is tervez, ahogy arról korábban részletesen írtunk.

A Belaruskali OAO a világ második legnagyobb káliumtermelője, a talajjavító szert az egész világon a terméshozamok javítására használják. A vállalat, amely a globális káliumpiac mintegy 20 százalékát uralta, amíg az új korlátozások nem veszélyeztették az exportját, termékeinek nagy részét Kínába, Indiába és Brazíliába szállítja. Az állami tulajdonban lévő Belarusian Potash kezeli a fehéroroszországi kálium teljes exportját. Az ukrajnai háború miatt jelentős hiány van műtrágyákból, mivel Oroszországot exporttilalmat vezetett be, az európai gyártók pedig a magas földgázárak miatt nem tudnak termelni. Ez élelmezési válsággal is fenyeget.

Az EU-ba irányuló szállítások a nemzeti statisztikai bizottság honlapján akkoriban közzétett adatok szerint 2020-ban a teljes 2,4 milliárd dolláros kálisóexport-bevétel 8 százalékát hozták Fehéroroszországnak. Minszk a legtöbb devizabevételét a kálisó és a diszkontált orosz nyersolajból előállított üzemanyagok exportjából szerezte, viszont az esetleges új korlátozások hatását nehéz mérni, mivel mindkét ágazatot a 2020-as tüntetők elleni fellépés óta többszörös átfogó szankciók sújtják, és a Lukasenko-rezsim titkosította a vonatkozó statisztikákat. 

A káliumexportja az év elején újabb csapást szenvedett el, miután Litvánia nem engedélyezte a balti országon keresztül történő tranzitot. Fehéroroszországot tavaly további szankciókkal sújtották egy Ryanair-járat kényszerleszállása és egy minszki újságíró letartóztatása miatt, idén pedig azért, mert anyagi támogatást nyújtott Oroszország ukrajnai háborújához, többek között azzal, hogy területét az orosz erők számára bázisként használhatták.

Az EU várhatóan több belorusz bankot is kivág a SWIFT nemzetközi fizetési rendszerből egy csomag részeként, amelyet várhatóan ezen a héten hagynak jóvá.