Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A korlátozások Lukasenka fiát, Viktort is érintik, aki nemzetbiztosági tanácsadói szerepet tölt be a fehérorosz kormányban.
A szankciókat, amelyek az érintettek beutazási korlátozásait és pénzügyi érdekeltségeik befagyasztását irányozzák elő, pénteken teszi közzé az EU hivatalos közlönye az MTI szerint.

Az unió eddig 40 fehérorosz tisztviselőre vetett ki szankciókat, és de Lukasenka csak azért került most a célkeresztbe, mert az EU reménykedett, hogy Fehéroroszországban javul a helyzet, továbbá hogy az elnök önként vesz majd részt az ellenzékkel folytatott tárgyalásokban és az ország demokratikus átalakításban.

Sajtóhírek szerint a fehérorosz hatóságok mintegy háromszáz embert vettek őrizetbe vasárnapi tüntetésen az ország fővárosában, Minszkben.

Az augusztus 9-i fehéroroszországi elnökválasztás óta - amelyen hivatalos eredmények szerint Aljakszandr Lukasenka államfőt a voksok több mint 80 százalékával hatodszor választották elnökké - vasárnaponként hétről hétre tömegek követelik az államfő távozását, ő azonban nem hajlandó erre. Az ellenzék és az unió szerint a választások nem zajlottak tisztességes keretek között. Az EU Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki politikus által kezdeményezett Koordinációs Tanácsot ismeri el a fehéroroszok legitim képviselőjének.