A terveket ismerő tisztviselők szerint az Európai Bizottság, az EU végrehajtó szerve még ezen a héten vagy a jövő hét elején előterjesztheti a javaslatot, attól függően, hogy mikor kapja meg az adatokat az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központtól (European Centre for Disease Prevention and Control, ECDC) - írja a Bloomberg

A javaslat valószínűleg előírja majd, hogy a nemzetek aszerint vezessenek be utazási korlátozásokat, hogy az egyének megkapták-e a védőoltást vagy felépültek-e a Covidból, ahelyett, hogy a jelenlegi rendszerben azt bírálnák el, hogy honnan utaznak az emberek - mondták a tisztviselők, akik nem kívánták magukat megnevezni, mert az előkészületek magánjellegűek. 

A javaslat a tisztviselők szerint arra is igyekszik majd iránymutatást adni, hogy a védőoltások esetében mit tekinthetnek védettségi időnek. Míg egyes tagállamokban nincs lejárati ideje az oltási bizonyítványoknak, védettségi igazolványoknak, addig más országokban már kötelező az emlékeztető oltás, hogy a korlátozó intézkedések alól mentesítve maradjanak az oltottak. Ausztria nemrégiben 12 hónapról kilenc hónapra csökkentette az oltási igazolások és védettségi igazolványok érvényességét.

Magyarországon most vezetnének be lejárati időt egy új törvényjavaslat szerint. Emellett a tervezet lehetőséget adna arra, hogy a Kormány rendeletében mentesítést adjon a járványügyi intézkedések alól a védettségi igazolványok birtokosainak (például határátlépés esetén előírt kötelező karantén alóli mentesülés).

A bizottság szóvivője nem kívánt nyilatkozni az új tervezetről. Viszont az sejthető, hogy az uniós javaslat nem lesz kötelező érvényű ajánlás, mivel az egészségügyi kérdésekben való döntés nemzeti hatáskörbe tartozik. 

Az uniós kormányok azt szorgalmazzák, hogy az EU segítsen elsimítani a szabad utazás biztosításával kapcsolatos nézetkülönbségeket, miközben ellentétes megközelítések vannak arra vonatkozóan, hogy mennyi ideig hatékonyak a védőoltások, és hogyan kezeljék az emlékeztető oltásokat, mivel a világjárvány új hulláma egyre gyorsabban terjed a térségben.  

Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök a múlt héten bejelentette, hogy a 60 év felettieknek egy harmadik oltást is be kell majd adniuk, hogy oltási bizonyítványuk érvényes maradjon. Franciaországban erről már korábban döntöttek.

A bizottság, amely igyekszik fenntartani a szabad utazást, amennyire csak lehetséges, valószínűleg a tagállamokra fogja bízni, hogy különbséget tesznek-e és hogyan a beoltottak és a be nem oltottak között - mondta az egyik tisztviselő. Várhatóan azt tanácsolja majd, hogy ajánlják az emlékeztető oltásokat mindenkinek.

Az EU-ba történő beutazás tekintetében a Bizottság valószínűleg az országok hatalmas fehér listájáról a nem biztonságos országok sokkal rövidebb fekete listájára fog összpontosítani, esetleg úgy, hogy az oltott emberek továbbra is utazhatnak ezekből az országokból, de a tagállamok további intézkedéseket, például karanténkötelezettséget írhatnak elő a harmadik országból érkezőknek.

Egyelőre nincs információ arról, hogy hogyan kezeljék az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által nem engedélyezett oltásokat. Nemcsak arról van szó, hogy Magyarországon a kínai Sinopharmmal és az orosz Szputnyik V. készítménnyel is immunizáltak embereket, hanem hogy sok keleti országban is ezeket használták. Így kérdéses, hogy ezeket az emberek védettnek tekintik-e majd. Várhatóan az uniós ajánlás nem javasolja majd a tagállamoknak ezek automatikus elfogadását.