Megdöbbentőnek tűnhet, hogy egy olyan ország vezetője céloz az Európai Unión kívüli létezés lehetőségére, amely rendkívül sokat kapott az uniótól, ám ma már semmin sem lehet igazán meglepődni - írja a Bloomberg felidézve Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megjegyzését, amelyben arról beszélt, hogy a britek nem jártak rosszul az uniós kilépéssel, hiszen ennek köszönhetően előbb kezdhetik a szigetország lakosságának tömeges koronavírus-oltását. (Az Egyesült Királyság valójában idén még az EU gyógyszerszabályozását alkalmazza - a szerk.) Bár elenyésző az esélye a magyar és a lengyel uniós kilépésnek, a politikai dinamikája az utóbbi időben az elképzelhetetlen forgatókönyvek megvalósulása felé mutat.

Az uniós vezetők arra készülnek, hogy Lengyelországot és Magyarországot kihagyva állapodnak meg a helyreállítási alapról, a hétéves költségvetést pedig függőben hagyják, így az a kérdés, vajon a budapesti és a varsói vezetés nem számolta-e el magát rettentő módon, ami politikailag és pénzügyileg is nagyon sokba kerülhet a két kormánynak. A keddi varsói lengyel-magyar csúcs után Orbán és lengyel kollégája, Mateusz Morawiecki arról beszélt, hogy lehetséges az utolsó pillanatban kötendő kompromisszum, de elismételték elvárásaikat, amelyek korábban már elutasításra találtak.

Nem reális

A Bloomberg cikkírói szerint nem reális lehetőség a "hunxit" és a "polxit" (azaz Magyarország és Lengyelország esetleges kilépése) annak tükrében, amit az Egyesült Királyság, a brexit estén látunk. Az e két országnál sokkal nagyobb és gazdaságilag erősebb szigetország is recesszióval néz szembe, ha nem sikerül megállapodnia az EU-val egy szabadkereskedelmi egyezményről a következő néhány napban. Az gazdasági hírügynökség számítása szerint a két ország összesen a következő hét évben 180 milliárd eurót, azaz 2019-es GDP-jük 30 százalékát bukhatja el, ha nem lesz elfogadott hétéves uniós büdzsé. Eközben a magyar és a lengyel államkötvények piacát máris megviselte az elmúlt hetek bizonytalansága.

A vétó szimpla zsarolás - mondta Karel Schwarzenberg, volt cseh külügyminiszte és hozzáfűzte, az egyetlen végeredmény az lehet, hogy a vétót megkerülik és a két ország vezetője üres kézzel áll fel a tárgyalóasztaltól.

Másrészt a magyar kormányfő is úgy láthatja, hogy kényszerpályán mozog. Erről árulkodik a Die Zeitnek adott interjúja. Ebben elárulta, hogy azt mondta Angela Merkel német kancellárnak, hogy figyelembe véve 2010 utáni kormányainak tevékenységét a jogállamisági követelmény elfogadásával politikai öngyilkosságot követne el. Látva Orbán Viktor politizálását a miniszterelnök néhány hosszú ideje szolgáló munkatársa elbizonytalanodott, úgy vélik, főnökük túl messzire ment - mondta a Bloombergnek egy az ügyhöz közel álló informátor.

Koalíciós háború

Lengyelországban a vezető kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) a sarokba szorult. Egyik koalíciós partnere azt követeli, hogy a miniszterelnök vétózzon, a másik, hogy ne tegye, így bármit tesz, elillanhat a kormánykoalíció halvány parlamenti többsége.

A PiS-nek most az a kérdés, melyik ujját harapja meg - véli Piotr Buras, az European Council on Foreign Relations kutatóintézet varsói irodájának vezetője. Ha Morawiecki vétózik, akkor Zbigniew Ziobro, a még a PiS-nél is radikálisabb Szolidáris Lengyelország párt vezetője tapsolni fog, de a kormány otthon és külföldön is össztűz alá kerül.

Jönnek a választások

Orbán Viktor készül a 2022-es parlamenti választásokra, ami jóval nehezebbnek ígérkezik, mint az eddigiek, mert a koronavírus-válság megmutatta a magyar egészségügyi rendszer gyengeségét és súlyos gazdasági válságot okoz. A szavazó ma nem érezheti azt, hogy a teljesen elkötelezettek vagyunk az EU és annak jövője mellett, ehelyett azt láthatja, hogy a regnáló kormány beragadt egy szabadságharcba az EU ellen, mintha egy újfajta Szovjetunióval állna szemben - idézi Navracsics Tibor volt uniós biztos megjegyzését a Bloomberg.

Morawieckit egy újabb kormányválság fenyegeti, miközben a minap arról beszélt, hogy kormánya az uniós források híján befektetési programot indítana a támogatások pótlására. Ehhez szükség szerint vennének fel hitelt a pénzpiacokról, amelyeken a hitelköltségek még mindig történelmi mélységben vannak. Az ellenzéket ezzel nem győzte meg, politikai ellenfelei Lengyelországot marginalizálódással fenyegető veszélyt látnak a PiS politikájában.