A litván polgárok még mindig több száz millió litast tartanak otthon a  párnájuk alatt, amelyet az euró bevezetésekor spezoltak be - írja a lengyel Rzeczpospolita.

Még olyan javaslatok is megjelentek, hogy vissza kellene térni a korábbi nemzeti valutához, mert a litvánok "litasgyűjtők". Ezt látszik alátámasztani, hogy máig nem váltottak euróra 440 millió litast, azaz 128 millió eurót (több mint 40 milliárd forint, három focistadion ára).

Litvánia lakosságának közel fele elégedetlen az euró bevezetésével. Megjelentek olyan felvetések is, hogy tartsanak népszavazást a litas visszahozataláról - derült ki a Baltijos Tyrimai cég közvélemény-kutatásából.

A közgazdászok véleménye szerint, a magyarázat az áremelkedésekben keresendő, amiért a litvánok az eurót teszik felelőssé, miközben ennek általában semmi köze az euró bevezetéséhez. Ugyanakkor a közös európai valuta pozitívumait, a beruházásokat és az olcsó hiteleket elfelejtik.

Szakértők szerint a néhai valuta iránti vágyakozás el fog enyészni, ha nőnek a fizetések, magasabb lesz az életszínvonal és a kis-és közepes vállalkozások állami támogatásokat kapnak.

A fotó forrása: Shutterstock.