Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn azt közölte, hogy decemberben az euróövezetben 2,7 százalékkal, az Európai Unióban pedig 2,6 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom novemberhez képest, amikor az euróövezetben és az EU-ban is 1,2 százalékos forgalomnövekedést regisztráltak októberrel összevetve.

Éves összevetésben az euróövezetben a kiskereskedelmi forgalom a novemberi 2,5 százalékos csökkenés után decemberben 2,8 százalékkal esett, míg az EU-ban a novemberi 2,1 százalékos csökkenést követően decemberben 2,5 százalékkal zsugorodott.

Ezekben az országokban nőtt a kereslet

Míg Magyarországon inkább megcsappant a vásárlókedv, a szomszédos országokban fellendült a forgalom.

  • Novemberhez képest Szlovákiában nőtt a legnagyobb mértékben, 2,3 százalékkal a kiskereskedelmi forgalom decemberben;
  • továbbá Ausztriában (1,6 százalék);
  • és Romániában (1,3 százalék).

A kiskereskedelmi forgalom havi szinten a legjelentősebben Hollandiában (mínusz 6,3 százalék), Németországban (mínusz 5,3 százalék), illetve Luxemburgban (mínusz 3,8 százalék) mérséklődött.

  • A tavalyi év utolsó hónapjában éves bázison Máltán bővült a legnagyobb mértékben, 5,7 százalékkal a forgalom.
  • A második legnagyobb növekedés Romániában volt 5,3 százalékkal;
  • majd Spanyolországban 4,6 százalékkal.

A legjelentősebb éves csökkenés Belgiumban volt, 9,2 százalékos, majd Dániában 8,4 százalékos és Svédországban 7,1 százalékos. Magyarországon a kiskereskedelmi forgalom havi szinten 1,0 százalékkal csökkent, éves összevetésben pedig 3,9 százalékkal esett decemberben.