Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Eurostat közlése szerint az uniós tagországok közül a hazai össztermékhez viszonyított kiadásokat tekintve a vizsgált időszakban legtöbbet Észtország fordított védelemre, GDP-jének 2,1 százalékát. A sorban Görögország (2 százalék), majd Nagy-Britannia (1,8 százalék) és Franciaország (1,8 százalék) következik.

A legkevesebbet, 0,3 százalékot Írország fordította védelemre, majd Luxembourg (0,4 százalék), Málta és Ausztria (0,6-0,6 százalék).

Az uniós statisztikai hivatal szerint a sorban Magyarország következik, amely a 2015-ös 186 milliárd forinthoz képest mintegy 251 milliárd forintot költött védelemre 2016-ban. Ez az ország GDP-jének 0,7 százalékát tette ki.

Összegszerűen a legtöbbet, 47 milliárd eurót Nagy-Britannia fordította védelemre az unióban, ez az EU tagországainak összesített védelmi kiadásainak mintegy negyedét tette ki. Franciaország 41 milliárd eurót, Németország 33 milliárd eurót, Olaszország 22 milliárd eurót költött el katonai célokra. Az említett négy ország adta az uniós tagállamok védelemre fordított kiadásainak 71 százalékát.

Mint közölték, az uniós tagországok védelemre fordított, GDP-arányos államháztartási kiadása 1,3 százalékot tett ki, és messze elmaradt a számos más terület számára biztosított forrásoktól. A tagállamok ugyanis szociális kiadásokra a GDP 19,1 százalékát, egészségügyre 7,1 százalékát, oktatásra 4,7 százalékát biztosították a vizsgált időszakban. A védelmi kiadás ugyanakkor magasabb, mint a szabadidőre, a kultúrára, valamint a vallási közösségek és tevékenységeik támogatására biztosított források, amelyek mintegy 1 százalékot tettek ki a környezetvédelemre költött 0,7 százalék és a lakhatásra fordított 0,5 százalék mellett.

A kormány a magyar hadsereg fejlesztését tervezi. Az Eurostat számításai szerint ez százmilliárdokba kerülhet.

A fotó forrása: Sandy Huffaker/Getty Images North America/AFP.