Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A megugrott rezsiköltségek mellett egész Európa vadul kutatja, miként lehetne csökkenteni az áram- és gázfogyasztást. Ez persze nem csak lakossági törekvés, azt követően, hogy Oroszország februárban megtámadta Ukrajnát, az európai országok vezetői is egyre határozottabban biztatták spórolásra az állampolgárokat.

Az elmúlt hat hónapban a svéd háztartások kétharmada számolt be arról, hogy végeztek felújításokat az ingatlanjukon annak érdekében, hogy hatékonyabb legyen például a világítás vagy a nyílászárók – írja a Bloomberg.

Nem csoda, hogy a skandináv ország lakói mindent megtesznek, hogy spórolhassanak a számlákon, hiszen a telek hidegek, a napos órák száma pedig kifejezetten kevés. Ebben az államban az egyik legmagasabb az egy főre eső éves áramfogyasztás Európában: 2021-ben 14,4 MWh volt. A kontinensen ennél csak Izlandon (56,1 MWh), Norvégiában (24,7 MWh) és Finnországban (16,2 MWh) produkáltak ennél nagyobb értéket.

De nem csak azokban az országokban fordítottak idén kiemelt figyelmet a felújításokra, ahol magas az egy főre eső energiafogyasztás, a németek 70 százaléka is költött ebben az évben valamilyen energiatakarékosságot szolgáló termékre. Egy májusi felmérés alapján pedig az Egyesült Királyságban élők mintegy negyede fontolgatta, hogy hatékonyabbá teszi otthona áramfogyasztását valamilyen módon.

A lakossági törekvéseket kormányzati támogatásokkal is ösztönzik a legtöbb országban. Nagy-Britanniában például múlt hónapban egy egymilliárd fontos programot indítottak azzal a céllal, hogy javítsák az ország legkevésbé energiahatékony otthonainak szigetelésén. Németországban létezett már hasonló program az energiaválság előtt is, idén azonban még több lakos számára tették elérhetővé az állami támogatást.

Sok európai azonban nem engedheti meg magának még állami segítséggel sem a megélhetési nehézségek mellett, hogy felújításokra költsön. Ők kénytelenek olyan olcsó praktikák felé fordulni, mint például a kevesebbet fogyasztó háztartási gépek használata.