Erősödhet az uniós szigor azokkal a tagállamokkal szemben, amelyek bármely módon megsértik az EU pénzügyi szabályait, az erről szóló részletes javaslatot szerdán teheti közzé az Európai Bizottság – írja a Financial Times.

A tervek szerint az újítások révén az országok reálisabb adósságcsökkentési útvonalat jelölhetnek ki a bizottsággal együtt, valamint nagyobb teret nyerhetnek az állami beruházások is, ugyanakkor könnyebben kaphatnak majd bírságot a pénzügyi kihágásokért és komolyabb fellépést ígérnek azon tagállamokkal szemben, amelyeknek folyamatos kihívást okoz a termetes állami adósságuk visszaszorítása.

Utóbbi pont ismét előtérbe helyezi az állandó renitens Olaszországot, amely számos alkalommal került már összetűzésbe pénzügyi témákban az Európai Unióval. Az olasz államadósság tavaly a GDP 150,8 százalékát tette ki. Uniós szinten csak Görögország produkált rosszabb eredményt náluk: az athéni kormánynak 193,3 százalékos GDP-arányos államadósság csökkentésén kell dolgoznia. A frissen beiktatott olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni korábban azt ígérte, együttműködik majd Brüsszellel.

A bizottság szeretné, ha az új irányelveket még azt megelőzően elfogadják, hogy a Stabilitási és Növekedési Paktum 2020-ban koronavírus miatt felfüggesztett kritériumai 2024-ben újra érvénybe lépnének.

Az új szabályok mellett megszűnne az az eddigi elvárás, hogy a súlyosan eladósodott országok évente legalább huszadával csökkentsék az elvárt 60 százalékos GDP-arányos államadósság és az aktuális szint közötti különbséget. Helyette egy négyéves adósságcsökkentési tervet határoz majd meg a bizottság.

Az EB javaslatát még jóvá kell majd hagyniuk a tagállamoknak, ez pedig a bizottsági tisztviselők szerint nem lesz egyszerű menet.