Változatlan marad az irányadó refinanszírozási műveletek 0 százalékos kamatlába, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábainak 0,25 százalékos, illetve -0,50 százalékos szintje – közölte áprilisi rendes kamatdöntésének eredményét az Európai Központi Bank (EKB).

Meglehetősen szorult helyzetben van az EKB, de így sem meglepő a korábbi gyakorlat alapján, hogy áprilisban nem történt változás – írta a kamatdöntést megelőzően Jan von Gerich, a Nordea befektetési bank elemzője.

Az EKB márciusban befejezte a gazdaságélénkítő eszközvásárlásait, amelyeket a Covid miatt indított, miközben meglévő piacélénkítő stratégiáját átütemezte. Christine Lagarde elnök legutóbb azt kommunikálta a piac felé, hogy nincs napirenden a kamatemelés az eurozónában, közben a befektetők az eszközvásárlási tervek átszabási miatt ennek épp az ellenkezőjét szűrték le.

Miután márciusban 7,5 százalékos volt az eurozóna inflációs szintje, az EKB előrejelzései már szinte kínosak – mondta a Nordea elemzője.

A piac jelenleg két 25 bázispontos kamatemelést áraz – emlékeztet Konstantin Veit, a Pimco portfoliomenedzsere. Ez abból a szempontból indokoltnak látszik, hogy az EU-ban mindenhol elszálltak az árak, rekordokat dönt az infláció, akkor is, ha az EKB kommunikációja szerint továbbra is átmeneti jelenségről van szó.

Ezt erősen árnyalja a 2022 elejére kialakult inflációs trend, amit beláthatatlanul ront tovább az Ukrajnában zajló háború, és, hogy mindezek miatt az Egyesült Államok már elkezdte a kamatok emelését.

A kamatdöntésről és a további kilátásokról Christine Lagarde EKB elnök délután fél 3-tól tart sajtótájékoztatót.

Várhatóan több kérdést kap arról, hogy mennyire tart szét jelenleg a kormányzótanács az aktuális inflációs statisztikák és a kilátások ismeretében.