A jövő generációk támogatását, ezzel szoros összefüggésben az Európai Unió szervezeti rendszerének szorosabbra fűzését, a tömb önálló globális szerepének látványos megerősítését emelte ki a közeljövő legfontosabb feladataiként Ursula von der Leyen. Az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament előtt tartotta meg elnöki pályafutása második évértékelőjét.

Az EU von der Leyen megítélése szerint az elmúlt járványévben sikeresen teljesített egységének bemutatásában, lett elég oltóanyag mindenkinek, a felnőtt lakosság 70 százalékát beoltották, és arra is futotta, hogy rászoruló államoknak is biztosítson Európa oltási kapacitásokat, konkrétan 700 millió adagot 130 országnak.

Erre az egységre szükség is lesz többek között a NextgerenationEU finanszírozási csomag felhasználásában.

Fő az egységes egészség

Ugyan számos pozitívuma van az elmúlt egy év európai uniós oltási kampányának, az is látszik, hogy nagy különbségek vannak a tagállamok között, sok volt a különutas megoldás szemben az egységes felállással mind az oltakozásban, mind az egyéb járványügyi intézkedésekben, amelyek tagállami szintre redukálódtak.

A jövőbeni hatékonyabb fellépés érdekében a bizottság kezdeményezi a HERA, egy új egészségügyi szerv felállítását. Európában már most adott az innováció, a tudás, a jól működő szervek, viszont ezek nincsenek egységbe fogva, ami elengedhetetlen egy sikeres szervezet megalkotása érdekében.

A javasolt szervezetnek 2027-ig 50 milliárd euró finanszírozás jutna, ezzel nagy lépést tennének az országok, hogy létrejöhessen az Európai Egészségügyi Unió.

Von der Leyen emlékeztetett az uniós Covid-igazolások rendszerére, amit szemben a szokásos lassú döntéshozatallal három hónap alatt be lehetett vezetni, megelőzve az összes több globális hatalmat egy hasonló lépéssel.Így ha van rá akarat, képes ilyen léptékű intézkedésekre is az unió.

Igazságot mindenkinek

Az összes intézkedésben a bizottság kiemelten kezeli a társadalmi igazságosságot. Ennek részeként kezdeményeznek egy alapot, ami a 34 millió európait érintő energiaszegénységet hivatott áthidalni. A fiatalok munkához jutását egy, az Erasmushoz hasonló programban igyekeznek más tagállamokban lehetőségeket biztosítani.

Az igazságosság jegyében az itt profittal működős cégektől is elvárják a hozzájárulást. Örvendetes, ha egy vállalat sikeres, de azt is látni kell, hogy ezt a kiépített infrastruktúra, az ellátórendszerek és a kialakult jó egészségügy miatt tudja elérni, ezért méltányos a közös célokhoz is hozzájárulni. Ennek tükrében von der Leyen megismételte, a bizottság szeretne egy egséges nemzetközi vállalati adószintet.

A fiataloké a jövő

A NextgenerationEU programnak alapvetése, hogy megoldja a járvány okozta a válság rövidtávú problémákat, de strukturális változásokat is elősegít, fókuszálva arra, hogy az megalapozza a jövőbeni generációk boldogulásást.

A bizottság előtérbe akarja helyzeni azokat a fiatal Európaiakat, akiknek fontos a klímaváltozás, és egyre erőteljesebb nyomást gyakorolnak a politikai döntéshozókra, hogy tegyenek lépéseket a kérdéseben – mondta von der Leyen.

Ebben a vonatkozásban is különösen fontos a digitalizáció kérdése, amiben sikeresnek kell lenni, máskülönben behozhatatlan versenyképességi lemaradásba kerül Európa, és a kibertechnológia terén kiszolgáltatottá is válik gazdasága és demokráciája is.

Az EU a jövőre való tekintettel teljesített eddig is, sőt a jövőben még többet tervez fordítani a nemzetközileg megállapodott környezetvédelmi károsanyagokat csökkentő vállalásaira. Egyben elvárja partnereitől, az Egyesült Államoktól, Kínától és az össes országtól, hogy tegyenek eleget ígéreteiknek.

Véget kell vetni a függőségnek

A bizottságnak kiemelt célja a fenntartható fejlődés, a Green New Deal, ami előtérbe helyezi a kibocsátás visszavételét 30 százalékkal 2030-ig, amiben már most kedvező jelek vannak az elektromos járművek terjedésében, ahogy az idevágó innovációk terén is.

Azonban a világ egészét sújtó chiphiány megmutatta, a kialakult helyzet komoly sebezhetőséget jelent, lévén túl sok szálon függ fontos gazdasági területeken az EU külső beszállítóktól.

Egész jól tudunk utat építeni, de nem megyünk vele sokra ha az út a kínai rezet viszi el a kínai kikötőbe

Ezért von der Leyen vezetésével rendelettel igyekszik az EU saját kapacitásokat és hatékony falhasználást biztosítani, hogy ezen a téren is globális vezető hatalommá váljon Ázsiával szemben.

Nincs messze a migrációs alku

Az afganisztáni helyzet nyomán minden bizonnyal egy újabb migrációs krízissel kell majd megküzdenie az EU-nak. Európa továbbra is kiáll az értékei, az emberi jogok mellett, ebben nem is fog engedni.

Az azonban ugyanúgy elfogadhatatlan, hogy ellenfeleink a migráció ügyét használják fel alkupozícióik megerősítésére, ami miatt  Fehéroroszországgal szemben kerítést épített Litvánia és Lengyelország, vagy ahogy Törökország állandó jelleggel azt használja zsarolási tényezőként, hogy ráereszti Európára a jelenleg ott elhelyezett migránsokat.

Ezt azonban azért lehet megtenni az EU-val, mert nincs egységes álláspont a tagállamok között, hogy miként kellene fellépni. Von der Leyen szerint már egyáltalán nincs messze a közös, végeleges álláspont, ami emberségesen biztosítaná, hogy az EU ne legyen gyenge politikai pozícióban.

Az európaiak egyetértenek, hogy meg kell fékezni az illegális migrációt, de segítséget kell adni a rászorulóknak, és azoknak, akik letelepedve hozzájárulnak a gazdaságunk növekedéséhez. Ezért a bizottság szerint most jött el az ideje, hogy ismét központi szerephez jusson egy egységes migrációs politika kialakítása, amihez most megvan a nyomás, és egyre inkább a hajlandóság is.

Bajtársi egység

A bizottság elnöke az akarja, hogy az Európai Unió önálló, a mostaninál nagyobb geopolitikai szereplőből sokkal komolyabb tényezővé váljon, amit eddig megakadályoztak a széttagolt kapacitások, amivel csak más erők árnyékában működhettek európai fegyveres erők különböző bevetéseken.

Ebbe bele kell tartoznia annak, hogy  Európa képes megvédeni magát, ahogy az is, hogy saját erejéből, a NATO vagy egyéb külső szövetségesek is nélkül fellépjen katonai, vagy békefenntartó erővel, amennyiben azt a helyzet megköveteli.

Eddig is adott volt a lehetőség, a politika akarat azonban hiányzott.

Ilyenre példa, hogy a tagállamok nem osztják meg a hírszerzési információkat, ahogy a tudást, képességeket sem teszik a hatóságok körében közkinccsé, pedig mindezzel jelentős előrelépést lehetne ezen a téren elérni.

Ugyancsak kezdeményezi a bizottság, hogy az Európán belüli hadipari termelés lehessen áfamentes, ezzel is támogatva a helyi gyártást és csökkentve a most még ezen a téren is számottevő külpiaci kitettséget, ami gyengíti az EU politikai céljait is.

Mindezek mellett a digitális prioritások terén is látni kell, hogy a kibertechnológia terén is lemaradásban van az EU, ami immár egy sokkal komolyabb fenyegetést jelent. Most már nem kell hadsereg, egy mobiltelefonnal is lehet választásokat befolyásolni, amit nagyon nehéz megállítani közös fellépés hiányában.

Megőrizni az értékeket

A bizottság elnöke kitért arra is, hogy milyen módon igyekeznének a Magyarországgal kapcsolatban is sok feszültséget kiváltó jogkövetési (rule of law) kérdésekben előrelépni. Von der Leyen kiemelte, hogy az Európai Bíróság ítéleteit mindenkinek be kell tartania, enélkül nem működhet az európai rendszer.

A siker érdekében ezért 2022-től konkrét iránymutatásokat fogalmaznak meg ezen a téren a tagállamoknak, miközben továbbra is a párbeszédet tartják elsődlegesnek.

Az értékek védelmében a média szabadsága és függetlensége is kiemelt tényező, ami most fenyegetésnek van kitéve. Von der Leyen emlékeztetett például Máltára, vagy Szlovákiára, ahol oknyomozó újságírókat gyilkoltak meg a munkájuk miatt. Annak érdekében, hogy szabadon és biztonságban tudjon működni a független újságírás, jövőre egy erre vonatkozó rendelettel fog előállni a bizottság.

Tájékoztatás

 A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.