Negyvenöt, az országos helyreállítási tervben vállalt célkitűzést kell teljesítenie Romániának 2022 első negyedévének végéig, vagyis március 31-ig - írja a Maszol. A helyreállítási terv megvalósítását monitorozó monitorpnrr.eu portál szerint eddig csupán 13-at sikerült teljesíteni, a többi a végrehajtás fázisában van. A 45-ből 24 esik 2022 első három hónapjára, a többi 2021 utolsó negyedévére vonatkozó vállalás volt. Ez azt jelenti, hogy tavalyról is vannak elmaradások.

Még nagyobb probléma, hogy a reform jellegű vállalások egy része csak formálisan teljesült. Ennek ékes példája a Közúti Infrastruktúráért Felelős Országos Társaság (CNAIR) reformja, illetve a Közúti Beruházások Országos Társaságának (CNIR) a létrehozása. Ez megtörtént, hiszen hatályba lépett az erre vonatkozó 50/2021-es törvény, ám a valóságban a CNIR nem létezik.

Így az autópálya-építésekért továbbra is a politikai alapon kinevezett munkatársaktól hemzsegő CNAIR felel, mely számtalan jelét adta az elmúlt évtizedekben a szakmai inkompetenciának. Ilyen körülmények között indokoltak a kétségek, hogy Románia képes lesz-e lehívni az autópálya-építésre elkülönített 3,2 milliárd eurót.

Más országok sokkal hatékonyabbak a vállalások teljesítésében. Az Európai Bizottság január 24-én igazolta vissza, hogy Franciaország teljesítette az első negyedévre esedékes 38 célkitűzést, ezáltal jogosult a 7,4 milliárd eurós második részletre. Olaszország 51 célkitűzést valósított meg február 28-ig, s kapott zöld utat 21 milliárd euró átutalásához. Görögország szintén február 28-ig ültetett gyakorlatba 15 reformot, Portugália pedig március 25-ig 38-at, ami 3,6, illetve 1,6 milliárd eurót ért a számukra.