Az előző hónaphoz mérve októberben 0,5 százalékos volt az infláció. Szeptemberben viszont az idén első ízben negatív havi inflációt mértek Csehországban.

Októberben elsősorban az élelmiszerek drágultak, de magasabbak voltak a lakbérek, a villanyáram és más, lakhatási költségek. Az élelmiszerárak átlagban 2,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy éve. Drágábbak voltak a húsok, hústermékek, a joghurtok. A legnagyobb mértékben, 25 százalékkal a burgonya ára emelkedett. A tömény alkoholos italok 4,1 százalékkal, a sör 3 százalékkal, a bor pedig 1,5 százalékkal volt drágább. Emelkedtek a dohánytermékek árai is.

Az alkoholnál és a dohánytermékeknél a közeljövőben további drágulás várható, mert emelkedni fog a fogyasztási adójuk.

A lakhatási kiadások terén a villanyáram 10 százalékkal, a gáz 3,6 százalékkal, a fűtés 5 százalékkal, a vízdíjak pedig 2,6 százalékkal drágultak. A lakbérek emelkedése 3,8 százalékos volt.

A másik oldalon tovább csökkent a ruházati cikkek és a lábbelik ára, 2 százalékkal. Szeptemberben ezeknél 3,3 százalékos volt az árcsökkenés.

Elemzők azt várják, hogy az éves csehországi infláció a következő hónapokban is három százalék körül fog mozogni, az egész évre 2,8 százalékkal számolnak az előrejelzések.