Ez már a végjáték, helyet cserél a világ - exkluzív interjú a guruval

A Napi Gazdaság keddi számának cikke

− Önt az örök optimisták között szokás számon tartani, különösen Kínával kapcsolatban ismert bizakodó álláspontja. Az elmúlt időszak lassulásról tanúskodó adatai sem késztették véleménye felülbírálására?

A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.

Feliratkozom

A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei, podcastok, pénzügyi tanácsok naponta kétszer az Economx.hu hírlevelében.

Adataim megadásával és a "Feliratkozom" gomb megnyomásával kijelentem, hogy megismertem és elfogadom a www.napi.hu Online Kft. Adatvédelmi tájékoztatóját. Hozzájárulok hogy az email címemre hírleveleket küldjön az Economx.hu aktuális híreiből

Az Ön neve

Az Ön email címe

Feliratkozom

Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.

Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.

− Amennyiben a Kínával kapcsolatos negatív kilátások beigazolódnak, sok mindent újra kell gondolnunk. Az aggodalmak oka nyilvánvaló, ám véleményem szerint zömük jelenleg nem megalapozott. Sokan hajlamosak elveszni a részletekben, nagy összefüggéseiben vizsgálva a problémákat viszont teljesen más kép adódik. Különösen igaz ez az ingatlanárlufira, illetve a hitelezéssel kapcsolatos aggodalmakra. Ezek ugyanis akkor jelentenének valódi és nagy horderejű problémát, ha Kína teljesen urbanizált lenne. Ám az a tény, hogy ebben még csak félúton jár az ország, szerintem kiemelten fontos, és erről gyakran megfeledkezik a pesszimisták tábora. Kormányzati támogatással az utóbbi időben például számtalan településen hatalmas olcsó bérlakásfejlesztésekbe fogtak a lakásínség csillapítására. Így azt állítani, hogy országos szintű ingatlanlufi alakult ki, badarság − még akkor is, ha bizonyos területek esetében igaz ez a felvetés.

− Ahol viszont kialakult lufi, ott komoly aggodalmakat keltett a gazdaság túlhevülése. Így a kormány először szigorított, hogy hűtse a gazdaságot, most azonban ismét a lazítás van soron.

− Ezt normálisnak tartom. Figyelembe véve, hogy mi minden történt 2007 óta, különös tekintettel Kínának a világgazdaságban elfoglalt helyére, azt látjuk, hogy az országot számos külső tényező húzza lefelé, amelyre talán túlzó volt a kormányzati válasz. Így most ennek korrekciója zajlik, amelyben nincs semmi rendkívüli. Már jó ideje egyértelmű volt, hogy az év második felében fiskális és monetáris lazításra lehet számítani.

A kínaiak egyre többet fogyasztanak

− Az elmúlt időszakban éles vita alakult ki a közgazdászok között a kínai gazdaság esetleges puha vagy kemény földet éréséről. Ön szerint van értelme erről beszélni?

− Nem igazán. Kínának olyan sok strukturális kihívással kell még mindig szembenéznie, hogy gazdasága gyakorlatilag a következő húsz évben folyamatosan ki lesz téve a kemény földet érés valamilyen veszélyének. E szempontból a jelenlegi vita és annak súlypontjai túlságosan is leegyszerűsítve foglalkoznak a kérdéssel.

− Ha kisebb-nagyobb döccenőkkel és visszaesésekkel is, de az első negyedéves adatok szerint a hangsúly az exportról és a befektetésekről a belső fogyasztás felé kezd eltolódni, ám az utóbbi aránya is lassulást mutat. Felmerül a kérdés, mennyire fenntartható ez a folyamat, különös tekintettel a globális folyó fizetési mérleg egyensúlytalanságaira.

− Kína folyó fizetési többlete gyorsan apad, így téves a nyugati félteke azon feltételezése, hogy ezek az egyensúlytalanságok hosszú távon fennmaradhatnak. Érdekes lenne eljátszani egy olyan világ gondolatával, ahol nincsenek fizetésimérleg-egyensúlytalanságok. Nem tartom magtól értetődőnek, hogy ez kedvezőbb növekedési környezetet teremtene. A kínai többlet GDP-arányosan nem haladja meg a 2 százalékot, így ha nem bővül a fogyasztás, csalódást kelthet a gazdasági növekedés mértéke. Azt feltételezni azonban, hogy a kínaiak nem képesek és hajlandók fogyasztani, súlyos tévedés. Bár a fogyasztás GDP-beli súlyának bővülése lassul, ez csak azért van, mert a többi komponens sokkal gyorsabban nőtt az elmúlt tíz évben. A fogyasztás, amely 2011-ben a GDP 7,4 százalékát tette ki, egy évtized alatt nominálisan 2000 milliárd dollárral bővült. Ez a növekedés önmagában nagyobb, mint a teljes indiai GDP. A nagy kérdés sokkal inkább az, vajon ha csökken az export és a befektetések mértéke, az magával rántja-e a belső fogyasztást is. Amennyiben igen, az gondot jelenthet. Így Kínának biztosítania kell, hogy gyengébb árukivitel és lassuló befektetési szintek mellett is tartani tudja a fogyasztás súlyát.

A legfontosabb, hogy mit akar Németország

− Hogyan látja Európa helyzetét és az eurózóna válságát, illetve annak kezelési lehetőségeit?

− Itt négy különböző tényező együttes hatása figyelhető meg. Az első, amiről a legtöbben nem is beszélnek, Németország sikeressége, illetve az, hogy az idő előrehaladtával a monetáris unió egyre inkább értelmét veszti azon országok szempontjából, amelyek számára a legkedvezőbb volt az eurózóna kialakítása. A második tényező, hogy egyszerűen túl sok ország csatlakozott hozzá. Miért lépett be például Görögország az eurózónába? Azért, mert az euró olcsó "drog" volt − ami most komoly problémát jelent.

A harmadik együttható Olaszország, amely a régi, a valutablokk szempontjából optimális gazdaságok és a később csatlakozó gyengébbek között a hidat jelenti. Számomra úgy tűnik, az eurózóna létrehozása hat állam szempontjából volt nagyon is indokolt: ezek Németország, Franciaország, a Benelux-hármas és Ausztria. Ám Észak-Olaszország nélkül egyesek szerint az a veszély fenyegetett volna, hogy az európai monetáris unió veszít a versenyképességéből, ezért került be Olaszország is. Amint azonban erre sor került, politikailag nőtt a nyomás a többi perifériaország bevételére. Olaszország északnyugati és északkeleti területei versenyképesebbek Németország nagy részénél. Mind a tagországokon belül, mind a tagországok egyes térségei között hatalmasak a versenyképességbeli különbségek, és egyazon valutablokkon belül rendkívül nehéz ezt a helyzetet kezelni.

A negyedik tényező, és talán ez a legfontosabb: mit is akar Németország? Egy friss, nyolc európai országban párhuzamosan készült közvélemény-kutatás szerint a monetáris unió Németországban rendelkezik a legnagyobb támogatottsággal, őt követi Görögország. Ám ha azt a kérdést tennék fel a németeknek, hogy hajlandóak-e finanszírozni is a blokk fennmaradását, akkor nagy valószínűséggel a nemek kerülnének többségbe. Valamikor viszont fel kell oldani ezt az ellentmondást, ellenkező esetben felbomlik az eurózóna.

− Ám még ebben az esetben is hatalmas problémát jelentene a fiatalok egyre magasabb munkanélküliségi aránya az Európai Unióban (EU).

− Európában helyenként ijesztő magasságokban jár a munkanélküliség, főleg a fiatalok körében, ami valóban hatalmas gond. Ez viszont azt jelenti, hogy a nagy horderejű gazdasági és szociális döntések meghozatalához rendelkezésre álló idő egyre rövidebb. Hiszen hogyan tudhat Spanyolország hosszú távon talpon maradni, ha minden második fiatal munkanélküli? Egész egyszerűen sehogy. Így hát valaminek mindenképpen történnie kell.

Minden szereplő helyet cserél

− Ugyanakkor a helyzet egy kicsit a 22-es csapdája is: a fejlődő piacok növekedése részben éppen a termelés és a szolgáltatások egy részének kihelyezéséből fakad, ezért a munkaerőpiac felől nézve a fejlett gazdaságok lassulni fognak és a munkalehetőségek száma is szűkül.

− Ami jelenleg zajlik a világban, az talán nem más, mint az elmúlt 15 évben tapasztalt fizetésimérleg-egyensúlytalanságok végjátéka. Kína megszűnik úgy viselkedni, mint Kína, Németország nem lesz többé Németország, Görögország pedig összeszedi magát és megszűnik régi önmaga lenni. Mindannyian helyet cserélünk. Ennek első apró jelei az Egyesült Államokban már látszanak, ahol olyan termelő vállalatok, mint a Dow Chemical vagy a DuPont a pályafutásom során először hallatnak olyan hangokat, hogy több embert kellene foglalkoztatniuk odahaza. Ez önmagában még csak csepp a tengerben, ám e lépésekre szükség van, különben az egész világ nagy bajba kerül.

− Míg a múlt év végén az Egyesült Államokban a javulás jelei mutatkoztak, az utóbbi hónapokban egyre több jel utal a lassulásra, s ezt részben épp az eurózóna válságának átgyűrűző hatásával magyarázzák. Ennyire nyitott lenne az USA gazdasága?

− Érezhetően nőtt az amerikai gazdaság külső sokkhatásokra való érzékenysége. Az egyik pillanatban még úgy tűnik, minden rendben, aztán valahol másutt történik valami, és az amerikai gazdaság egyből lassulni kezd. Tavaly a japán földrengés járt ilyen hatással. Ki gondolta volna korábban, hogy egy tengerentúli természeti katasztrófa ekkora hatással lesz az USA gazdaságára? Az egyértelmű, hogy az amerikai döntéshozók nagyon aggódnak az európai válság miatt, pedig egy évtizede ennek még sokkal kisebb figyelmet szenteltek volna. Így érezhető bizonyos fokú önbizalomhiány, ami legalábbis figyelemre méltó − rosszabb esetben azonban aggasztóvá is válhat.

Optimista szemszögből nézve viszont ez annak a jele lehet, hogy az USA számára is eljött a változás ideje. Tehát ahelyett, hogy nagy, fogyasztó állam legyen, amely a fogyasztását a világ fennmaradó része felé eladósodva finanszírozza, kicsit "kínaibb" módon kell viselkednie. Azaz a háztartásoknak többet kell megtakarítaniuk, több és szigorúbb állandó szabályozásra, lassabb döntéshozással járó, de nagyobb kompromisszumkészségről tanúskodó törvényhozásra, valamint több, az állam által irányított stratégiai befektetésösztönző intézkedésre van szükség a magánszektorban.

Egy jó válságot sosem szabad hagyni kárba veszni

− A költségvetési kiigazításokban elért egyezség híján azonban az USA-ban a jövő év elejétől elvileg automatikusan életbe lép a "fiskális szikla": a fűnyíróelvszerű kiadáscsökkentés és az adókedvezmények kivezetése.

− Amerikával kapcsolatban alapvetően mindenben az optimisták táborához tartozom − ezt a kérdést kivéve. Emiatt ugyanis aggódom. Úgy vélem, hogy a novemberi választások a költségvetési kiigazítással kapcsolatban érdemben nem hoznak változást, ehhez egyszerűen túl nagy a világnézeti szakadék a két oldal között. A sors fintora, hogy éppen az eurózóna megoldása irányíthatja a piac figyelmét ismét Amerikára.

Ha ugyanis azt feltételezzük, hogy létrejön egy Európai Egyesült Államok jellegű monetáris unió, valódi közös eurókötvénnyel, akkor a befektetők világszerte arra a következtetésre juthatnak, hogy az euró valóban életképes tartalék deviza lehet. Miért is vásárolnának akkor tízéves amerikai államkötvényeket 1,7 százalékos hozammal, amikor az USA költségvetési hiánya sokkal nagyobb, mint Portugáliáé? A válasz az, hogy nem tennék. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a piacok egyszerre csak egy jelentős válságra képesek koncentrálni. Amikor a piac nyomást gyakorol kormányokra, akkor azok végül csinálnak is valamit, míg ha békén hagyják őket, nem történik semmi. Egy jó válságot sosem szabad hagyni kárba veszni.

− Úgy véli tehát, hogy az EU számára a közös pénzügypolitika és az eurókötvény, tehát az integráció mélyítése jelenthetné a megoldást?

− Igen, azok számára, akik tényleg akarják. Egy fontos kitétellel: nem hinném, hogy e megoldásnak sok értelme lenne a lakosság megkérdezése nélkül.

Jöjjön a páneurópai népszavazás

− Páneurópai népszavazásra gondol?

− Amennyiben az a cél, hogy valóban hiteles, igazi Európai Egyesült Államok jöjjön létre, miért is ne? Miért ne mondhatnák az eurózóna tagállamai − amennyiben megvan ehhez a döntéshozók és véleményformálók egyetértése −, hogy egy adott napra összehangoltan népszavazást írnak ki? Itt megkérdezhetik: akarjátok-e, Európa polgárai a közös fizetőeszközt és a közös páneurópai kötvényeket? Véleményem szerint amennyiben az eurókötvény az államadósság GDP-arányos 60 százaléka erejéig közös kibocsátás formájában valósulna meg, az működőképes megoldás lehetne − de csakis akkor, ha azt az európaiak többsége is támogatja. Hiszen mi van akkor, ha kiderül, hogy a rendszer fenntartásához összehangolt adóemelésre van szükség az eurózóna tagállamaiban?