Reggel kilenc órakor a KSH a végleges harmadik negyedéves GDP-adatot ismerteti; az előzetes szám és a várakozás 1,4 százalékos bővülést mutatott. Ugyanekkor a statisztikai hivatal a külkereskedelmi termékforgalom októberi alakulásáról is jelent.

Fél tízkor a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. sajtótájékoztatón mutatja be a Hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló törvény legfontosabb elemeit és a program működését.

Az ECB pénteken ismerteti decemberi havi jelentését, emellett a hivatalosan fél tizenegykor startoló EU-csúcsot is kiemelt figyelem fogja övezni.

A hajnali órákban teszik közzé a novermberi kínai inflációs adatot, amelyik az elemzők szerint lassuló ütemű pénzromlásról tanúskodhat.
Reggel nyolckor a - valószínűleg változatlan ütemű novemberi német inflációt is megismerhetjük, illetve a német folyó és külkereskedelmi mérleg októberi állapotát jelző számok is napvilágra kerülnek.

Délután az Egyesült Államokból előbb fél háromkor az októberi külkermérleg, majd négy óra előtt a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe érkezhet. Előbbinél növekvő deficittel, utóbbinál emelkedő értékkel számolnak az elemzői várakozások.