Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Észak-Korea keddi rakétatesztje két súlyos üzenetet hordozott. Az egyik, hogy az USA teljes területét - beleértve ebbe a Fehér Házat is - el tudják érni ballisztikus rakétával. A másik, hogy nem óhajtanak tárgyalni az Egyesült Államokkal az egyre erősebb feszültség békés enyhítéséről - derül ki a Business Insidernek nyilatkozó szakértők véleményéből.

A rakéta magasabban és hosszabban repült, mint bármelyik elődje, ezzel bizonyította, hogy a sztálinista rezsim képes elérni vele az USA teljes kontinentális területét. Észak-Korea korábban is kilőtt interkontinentális ballisztikus rakétákat, ám ezek nem győzték meg a tudósokat arról, hogy képesek lennének eltalálni velük olyan fontos célpontokat, mint például Washington.

Kőkemény üzenet

A mostani kilövés célja és időzítése arra utal, hogy Kim Dzsongun diktátor világossá tegye: katonai fenyegetést tud gyakorolni a Fehér Házra és nem érdekelt abban, hogy elfogadja azt az olajágat, amelyet az amerikai vezetés kínált neki. Az USA azt az ajánlatot tette, hogy párbeszédet kezdhetnek, amennyiben a rezsim 60 napra felfüggeszti a rakétatesztjeit.

A sötétebb rész mutatja a Földnek azokat a területeit, amelyeket a legutóbb fellőtt észak-koreai interkontinentális rakéta képes elérni, amennyiben az ország területéről indítják útjára.

A sötétebb rész mutatja a Földnek azokat a területeit, amelyeket a legutóbb fellőtt észak-koreai interkontinentális rakéta képes elérni, amennyiben az ország területéről indítják útjára. (Business Insider/Google Maps)

Az előző kilövést 74 nappal követő újabb kísérlettel virtuálisan arcul csapták az USA-t, hiszen az amerikai ajánlat alapján éppen megnyílhatott volna az út a tárgyalások előtt, ha visszafogják magukat. A Business Insider ezzel kapcsolatban emlékeztet a CNN korábbi tudósítására, amelyben idézik egy észak-koreai tisztviselő mondatait. Eszerint előbb lőnek, azaz megmutatják, milyen magas szintre fejlődött a rezsim támadókapacitása, mielőtt bármilyen diplomáciai egyeztetésbe belemennének.

Visszatartó erő

A keddi kilövés valószínűleg visszatartja az USA-t attól, hogy katonai akciót indítson a sztálinista rezsim ellen, mivel arra utal, hogy valós a veszélye egy nukleáris válaszcsapásnak. A szakértők kételkednek ugyan abban, hogy az észak-koreai rakéták képesek lennének eljuttatni egy nehéz nukleáris robbanófejet a kilövés helyétől távol lévő amerikai célponthoz, ám a tesztrakéta fellövésék gyorsasága és az indítás sikeres elrejtése reálissá teszi az atomcsapás lehetőségét.

A szakértők abban is egyetértenek, hogy nem azért vártak 74 napot az indítással, mert nem tudták volna korábban végrehajtani a tesztet. (Ezt megelőzően idén eddig átlag 14 naponként lőtt fel rakétát Észak-Korea.) A magyarázat az őszi betakarítás lehet, amely lekötötte a hadsereg szűkös erőforrásait. Választani kellett aközött, hogy a böhöm rakétát mozgatják az üzemanyag-készletek felhasználásával, vagy a betakarító gépek és a szállító járművek kapják meg a benzint és a gázolajat.

Észak-Korea GDP-je becslések szerint az USA Vermont államának 26 milliárd dolláros bruttó hazai termékével egyezhet meg (ez a magyar GDP ötöde). Csakhogy míg az amerikai tagállam lakossága csupán valamivel több mint 600 ezer (területe Magyarországénak tizede), addig a sztálinista rezsim uralma alatt 25 millió ember raboskodik (nagyjából 1,3 magyarországnyi területen).

A nyitókép forrása: AFP/South Korea OUT