Lengyelországban október elsején hatályba lépett az új nyugdíjtörvény, amelynek értelmében minden 60. életévét betöltött nő és minden 65. évét betöltött férfi nyugdíjba vonulhat. Mint a Társadalombiztosítási Intézet (ZUS) adataiból kiderül, szeptemberben elöntötték a szervezetet a nyugdíjkérvények - tudósított a gazeta.pl

A ZUS szóvivőjének tájékoztatása szerint az ősz első hónapjában több mint 276 ezer kérvényt adtak be a nyugdíjba vonulás ügyében, ami 4-5-ször több a tavaly ilyenkor adatnál. Becslésük szerint 2017 végéig a leszállított nyugdíjkorhatár miatt maximum 331 ezren hagyhatják abba a munkát. Ez 82 százaléka a több mint 400 ezer erre jogosult embernek.

A szóvivő szerint a következő kérelmi hullám október végén lesz, de az egyik legnagyobb szakszervezet, az OPZZ elnökhelyettese azt mondta a Lengyel Rádiónak, hogy sokan várhatóan csak az újév elején adják be a kérelmüket, mert arra számítanak, hogy ha 2017 végéig dolgoztak, akkor még megkapják idei 13. havi fizetésüket.

Lehet dolgozni

Ugyanakkor a Work Service megbízásából a Kantar Millward Brown által készített felmérésből kiderül, hogy a lengyelek 54 százaléka a nyugdíjkorhatár elérése után is akar dolgozni. A 60 év felettieknél ez az arány eléri a 60 százalékot. A megkérdezetteknek csak 28 százaléka mondta azt, hogy fel akar hagyni az aktív munkával. A jelenlegi átlagnyugdíj Lengyelországban 1780 zloty (135 ezer forint).

Az új törvény szerint a nyugdíjba vonulás után sincs semmilyen korlátozás, hogy a járandóság mellett keresetük legyen az időseknek. Akár ugyanabba a munkába is visszatérhetnek, ahol előzőleg dolgoztak. Tehát javasolt minél előbb nyugdíjba vonulni, majd továbbra is dolgozni - mielőtt a kormány megváltoztatja ezt a szabályt - mondta a gazeta.pl-nek Joanna Tyrowicz, a lengyel nemzeti bank volt tanácsadója, a varsói egyetem előadója.

A ZUS szerint a leszállított nyugdíjkorhatár 2017 és 2021 között nagyjából 54 milliárd zlotyval dobja meg a nyugdíjkassza költségeit..

(A nyitókép forrása: Szabó Dániel, Napi.hu)